Szolgálati közlemény
2013. október 15. írta: Rosa Rugosa

Szolgálati közlemény

Hol is kezdjem? Valahol el kell kezdeni. Technikai problémák is akadályozták a blogírást, a beérkezett nagyon igényes írásaitok közlését, elnézést érte ez úton. Ugyanakkor az életem hirtelen (de nem váratlan) fordulatot vett. Mostantól kénytelen vagyok sokkal nagyobb erőt fordítani a munkára (ez nem kényelmetlen kényszer, mert szeretek dolgozni, de vannak dolgok, amiket be kell áldoznom érte).Tudnotok kell, hogy legszívesebben csak ezzel (a blogommal és mindenféle tyúkos információ felkutatásával) foglalkoznék, de álmodozásból, kutatgatásból nem élek meg, sőt, ez eddig inkább költséges és időigényes hobbitevékenység.

Nem panaszként írom (mert panaszkodni csak a gyerekek szoktak, na meg én, néha), de az a helyzet, hogy a tyúkokkal kapcsolatos blogolás sajnos nem váltható be élelmiszer, vagy ruházati boltban, legalább is én nem tudom betevőre váltani, és miután most muszáj ilyen irányban gondolkoznom, egyetlen esélyt látok a blog fennmaradására.

Ehhez nagy segítség lenne nektek, az olvasóknak az aktív közreműködése.

Ha a realitás talaján állva nézem a mai helyzetemet, jobb esetben heti egy értelmes poszt megírását tudom vállalni. 

Ha ti úgy gondoljátok, hogy szívesen írtok bármilyen tyúkos dologról, akár közzé tehető problémáról, akár egy jól sikerült napról, bármiről, akkor nagy örömmel fogadnám a segítségeteket a blog fennmaradása érdekében.

Ígérem, ha rendeződik a helyzet újra időmhöz mérten teljes erővel bevetem magam a (tyúkos) munkába.

Addig is részemről marad a heti egy írás, ha ti kiegészítitek bármivel, azt csak megköszönni tudom.

A héten és a jövő héten kikerülnek az oldalra az eddig beküldött tyúkólas írásaitok, egyéb, általatok küldött ötletes dolgok, valamint holnap jelentkezem egy gyorsjelentéssel innen, a kis Tyúkudvaromból.

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr395571849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Laczaj 2013.10.21. 20:41:38

Hát, sztem egyértelmű, hogy ezt a blogot egyált nem szabad hagyni kihalni. Én olyan sokat tanultam belőle, és van immár 12 tyúkom a kezdeti bátortalan 3-hoz képest, meg rendes tyúkólam, meg udvar is hozzá, és mindezt - teljesen komolyan mondom -, ennek a blognak köszönhetem, hogy ha rajtam múlik, én aztán nem hagyom, hogy befagyjon. :)
De sztem nem fog. Átmeneti időszak, meg hullámok, meg völgyek mindig vannak mindenki életében, nem lényeg. Te tessél csak most arra koncentrálni, ami lényeges neked, mi meg majd elleszünk valahogy. :)) Az a heti egy poszt is nagyon jó lesz nekünk. :)

gyalog.galopp 2013.10.25. 21:23:30

Egyik ősöm kétféle felosztást ismert az állatokra vonatkozóan. Vannak a térd alatti és vannak a térd feletti háziállatok.
Ami térd alatt van az az asszonyoké, ami fölötte az "embereké".
Egy normális tyúkudvar nemcsak tyúkokból áll, lehetnek benne térd alatti és feletti állatok is. Arról nem is beszélve, hogy térd alatt is lehet, sőt egészséges többfajta állatot tartani.

Azt, hogy mekkora területen mennyi és milyen állatokat lehet együtt tartani, ezeket hogyan lehet hasznosítani, hát arról még lehet blogolni egy ideig.

peva 2013.10.26. 11:36:41

Én egyetértek Laczajjal,
Te tessél csak most arra koncentrálni, ami lényeges neked, mi meg majd elleszünk valahogy.
:))
Az a heti egy poszt is nagyon jó lesz nekünk...
és az is lehet, hogy valakinek lesz majd közlendője a tyukos köz számára!
:)

zsuzsi_buvar 2013.10.26. 11:55:58

Heti egy poszt kiralysag, en havi egyet sem irok :P

SOS segitseg kellene. Mmint otlet, jotanacs.

Egy honapja kb uj tapot adtam nekik, illetve nem teljesen ujat, ezt kaptak mar regebben, de aztan nem volt kaphato, meg dragabb is mint a tobbi, a lenyeg h most relative olcsobban szereztem es adtam nekik.
Eleinte csak az tunt fel, h sosem kell az etetoket utantolteni. Ugy 3naponta altalaban kell, de most sokkal tovabb nem kellett. Aztan eluntam es vegigtapiztam mindet, alig volt a puha begyukben valami. Meg tojtak eleg rendesen, napi 5-6 tojast a 7 lany. De kb amikor eszrevettem az ures begyeket (ki tuddja abban a kb 45 nm-es kifutoban mit talalhattak enni kb egy hetig), akkor kb azonnal le is csokkent a termeles napi 1-2-re. Azonnal vettem a flancos tap elotti markat, azt eszegetik is immel-ammal, de abbol sem fogy a nyari mennyiseg.
A flancos tapot belekevertem natur joghurtba, ugy megeszik orommel, legalabb elfogy, de a tojastermeles nem no.

Az elso lanyokat 2011 juniusaban vettuk, tehat azok 2.5 evesek, a masodikakat telen, azok ugy 2 evesek lehetnek, az utolso, ketrecszokeveny adagot meg tavaly karacsonykor, azok is kb 2.5 evesek. Normal, h igy egyszerre abbahagyjak a tojasrakast? Nem vedlenek, legalabbis nem latvanyosan, nincs annyira hideg sem, egeszsegesnek neznek ki, csipegetnek, kapirgalnak orommel, a finomsagokra (lisztkukac, kukorica) rohannak es vetik ra magukat. Ekkora hatasa lehet a tap markajanak???

Mit tudok tenni? Praktikak, trukkok? Help pliz :)

harcsika 2013.10.29. 21:06:56

@zsuzsi_buvar:
Szia!
Nem számítok régi motorosnak "tyúkügyileg",de
szerintem vedlés állhat a háttérben.Nem mindegyik csirkénél történik látványosan.Az én
pipikéim is vedlenek.A főnökasszony,amelyik a
legszebb,most szörnyen néz ki.Ilyenkor vissza-
fogja magát evésnél is. Érzi,hogy valami nem stimmel,pedig a többiek nem próbálják a rang-
létrán lejjebb sorolni.Két tyúkocskámon sem
tavaly,sem az idén nem látszik,hogy vedlene.
Én nem táppal etetem őket.Amit nem akarnak
megenni,azt másnap benedvesítem kicsit és máris kelendőbb:))A főtt kaját nagyon szeretik
Eddig nem hagytak cserben,olyan nem volt, hogy
ne lett volna legalább 1 tojás:))
Remélem csak szégyenlősek a pipikéid,és nem
akarják látványosan ledobni a ruháikat:)))
Szorítok,hogy ne legyen semmi komoly.
üdv.: Harcsi

Tooodi 2013.10.31. 11:37:40

Sziasztok!

Kedves RosaRugosa, koncentrálj nyugodtan a feladataidra, várunk türelemmel és kívánjuk, hogy mihamarabb jó megoldást találhass a többletfeladataid kezelésére!
Zsuzsi_buvar:
Szerintem ne aggódj a tyúkjaid miatt, nekem abszolút az a tapasztalatom, hogy ha jó a közérzetük és jól megszokott a viselkedésük, (amint írtad is) akkor nagy baj nem lehet! Kicsit a tyúkok szerintem amolyan "most már betelt a pohár" rendszerben működnek, elviselik, hogy egyre hidegebb van, hogy egyre kevesebbet van világos és még mindig tojogatnak, aztán egy nap újféle tápot adsz nekik, vagy kapnak egy-két új lakótársat, és jön az előbb említett "na, most már betelt a pohár" és akkor totál leállnak a tojással. Nálunk sincs most egy darab se. Amúgy én nem adnék nekik többet abból a menő tápból, ha ennyire nem eszik, mert olyan még szokott lenni (legalábbis nálunk), hogy egy-egy kevésbé finom kaját otthagynak, "hátha kapok valami jobbat is ma" alapon, és csak később eszik meg, de ha régebben jó volt nekik, most meg napokig hozzá sem nyúlnak, ott lehet, hogy valami komolyabb gubanc van és érzik, hogy ez így nem lenne jó nekik (penész, ilyesmi)

zsuzsi_buvar 2013.11.01. 00:26:57

Koszonom a biztatast, mostanaban nem a tojas mennyisege lesz a legnagyobb gond, mert tegnapelott elvitt a roka egy tyukot (a fejet meghagyta, koszi), masik harmat megsebesitett. Most valoszinuleg total leallnak a stressz miatt :(
Igazabol nem tudjuk hogyan jutott be az elektromos keritesen belulre es hogyan jutott ki egy tyukkal, de nem is fontos, nagyszabasu megerositesi munkalatokba kezdunk hamarosan, szogesdrottal, uj es erosebb aramellato egyseggel stb. Addig meg a bombabiztos kifutoban maradnak a nok, unalmas, de biztonsagos.
Remes tortenet, meg nem tudjuk, felepulnek-e a serultek, az egyik elvesztette az egyik szemet, a masiknak mintha idegrendszeri gondjai lennenek, a harmadik tunik a legenyhebbnek, par verzo karcolassal. Iszonyuan sajnalom oket. :(

harcsika 2013.11.01. 21:41:34

@zsuzsi_buvar:
A Biokontroll oldalon azt olvastam,hogy a róka
egy tyúkot visz el,utána 2-3 napig nem jön.
Kóbor kutya öl meg egyszerre többet. Környékün-
kön a nyest okoz gondot és erre az állatra jellemző az,hogy a fejet lerágja,és a vért issza
meg.A róka fejjel együtt vitte volna el szerin-
tem.Gondolom másképp kell védekezni ellenük.
A baj tényleg nem jár egyedül,nagyon sajnálom((:

zsuzsi_buvar 2013.11.05. 13:17:27

@harcsika: Kobor kutya nem lehetett, az itt nincs (London deli resze). Neha a szomszed felgyagya labradorja kilog az o nem tul jol megepitett keritesukon es az utcan kolbaszol bamban a hazuk elott (nem tudja, hogyan jutna vissza), de pl a mieink csak akkor logtak meg eddig, ha nyitva maradt a kapu, be meg plane nem tud jonni kutya, kiveve ha at bir ugrani 180 cm-t. A roka volt az, a szomszedasszony latott is aznap egy jokorat, azok meg kb mindenen atjutnak elobb-utobb.
Egy ismerosnel ugy itortt ki egy 10+ allomanyt, h a tulajok lattak elmenni egy tyukkal (igaz, fejestul), a tobbi meg ott volt elvagott torokkal szerte a kifutoban. Megoli es elvisz amennyit bir, a tobbiert meg visszajon, ha tud.

Amugy ugy tunik, a hat meguszta, a felvaknak kinyilt a szeme, lat is vele, a tobbi is mind rendbejott, eszik, kapirgal es latvanyosan unatkozik a zart es kicsi kifutoban, de meg nem volt idonk a nagyobb, nyitott kifutot felturbozni.

harcsika 2013.11.05. 20:11:42

@zsuzsi_buvar:Örülök,hogy a túlélők jól vannak.
Nálam is unatkoznak a csajok,mert "szoba fogsá-
gon" vannak.Esik az eső és nincs fedett kifutó.
Jó időben jó dolguk van,mert az egész kertben
dorbézolhatnak:)))
Milyen nálatok az idő,mert itthon londoni:)))
üdv.: Harcsi

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.11.07. 08:12:15

@gyalog.galopp: Témában nincs hiány, sőt, csak hát az idő...:)
@Laczaj: Köszönöm!!!:)
@peva: Neked is!:)
@Tooodi: Szintén.:) Nem tudom mi van mostanában, de itt még meleg van, jó idő, tavaly ilyenkor volt hogy napi 20 tojást szedtem össze a 27 tyúktól, most meg hetek óta 1-2.
@zsuzsi_buvar: Nálatok mi a helyzet most? Sajnálom ami történt. Tényleg nem jár a baj egyedül.:(

gyalog.galopp 2013.11.07. 13:48:25

@Rosa Rugosa:
1-2 tojást szedsz össze a 27-ből? Akkor én vezetek, én a 20-ból szedek össze ennyit.:):(

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.11.07. 15:35:46

@gyalog.galopp: Ma délelőtt levágtunk párat, egyikben sem volt tojás.
Pedig langyos az idő, annyira még nincs sötét, nem tudom mi van velük.
De ismerősök is panaszkodnak, hogy alig találnak valamit.
Biztos napkitörés, vagy valami efféle...:D

zsuzsi_buvar 2013.11.11. 20:17:24

Azonnal abbahagyom a panaszkodast, 6 lany ad napi 1-2 tojast (a 7 adott napi 6-ot meg a nyaron, ahhoz kepest ugye)
;)
süti beállítások módosítása