Eltűntem egy hétre, nem túl messzire, egy Balatonhoz közeli kis faluba. Hmm, hamisítatlan falusi környezet, egy főutcával, a házakhoz tartozó hosszú telken az erdő aljában, domboldalban legelésző tehenekkel. A szomszédban kakaskukorékolással, a másik szomszédban germán stílusban kb. 2 milliméter magasra nyírt fűvel. A ház? Kicsi, hűvös, régi, a kert nagy, végében patak, dzsungel, csend (bár az nálunk is van), este éppen rajzó, röpködő szarvasbogarak, a diófa - meggyfa közé húzott bálamadzag szárítókötélen fürdőruhák, törölközők.

Teljesen az a fíling, mint amikor a suta városi falura megy nyaralni életérzés céljából. Nézd! -mondja a gyerekének- boci! -miközben rámutat egy tehénre. Nehezen tetszelegtem a szerepben, legszívesebben kiírtam volna magamra, hogy heló, tudom, hogy Bambinak nem csak az anyja, de az apja is őz (és nem szarvas), hogy felismertem ember, milyen fajta tyúkod van, hogy igen tudom, miért fekszik a tehén és azt is megértem, hogy az a másik ember miért k-va anyjázik annak a nagyon szép fekete hidegvérű csődörnek, nem azért mert utálja, csak hát kicsit gyökér a ló, de azért gyönyörű és persze a gazda is büszke rá. Erre nem volt alkalmam, annyira nem bántam, csak fura volt, hogy tudtam hogy ők azt hiszik én nem tudom... Azért túléltem persze.

Nem gondoltam a csirkéimre, kecskéimre, kutyákra, macskákra lovakra, reméltem, nem lesz túl nagy a veszteség, mire hazaérek. Délelőtt és délután igénytelenül fetrengtünk a Balcsiparton, vagy a vízben, vonultunk a bugyuta matracokkal, úszógumikkal, olyan igazi jó kis proli életérzés volt, mint kiskoromban, amikor a virsli, a sör meg a szakszervezeti nyaraló nem volt kérdés. A kis házba hazatérve jóleső érzés volt úgy elhenteredni a nyugágyban, hogy tudtam, nem az én kutyám ugat, nem az én tyúkomat nyírkálja valami, egyáltalán, tevőlegesen semmi közöm az egészhez, én itt csak egy néző vagyok, haszonélvezője ennek az életérzésnek. Jó volt! Ami pedig a legjobb volt az egészben, amikor pénteken összepakoltam a gyerekeket és egy utolsó viharos fürdés után útra keltünk, akkor nem volt szomorú búcsúhangulat, mert tudtuk, hogy a kis háznak ami olyan, mint a magyar narancs, akármilyen is, most már mi, vagyis a tágabb család leszünk a lakói és visszavár minket!

Amint lesz egy kis időm, mindenképpen bemutatom nektek az ott talált (sajnos még le nem fotózott) kincseket, az igazán régi és egyedi tyúkólakat! Gyöngyszemek! De most először a pihenés, punnyadás, semmittevés és gondtalan nyaralás oltárán áldoztam, persze nem fogok tudni sokáig tétlenül fetrengeni a parton, alig várom, hogy felfedezhessem ezt az igazán érdekes és értékes környéket!

A romok?

Most amikor ezt írom, péntek este van. Már alkonyodik, a tyúkok elültek. Egy kotlósom és az alatta kelő csibék... lost. A villanypásztor egy részét szétrágták a lovak... a szökőgép kutya elengedve, -anya, hidd el, nem csinált semmit (én azért láttam egy friss, szépen kidolgozott lyukat a kerítésen)...

Holnap jobban körülnézek, de így első látásra nem olyan rossz. Remélem világosban sem lesz az.