Jaj az a kecske!
2013. május 10. írta: Rosa Rugosa

Jaj az a kecske!

A blog olvasása során már ti is találkozhattatok többször a "pillanatnyilag jó ötletnek tűnt" idézettel, amit előszeretettel alkalmazok az életem eseményeit, döntéseimet kommentálva. Azt hiszem lassan el kellene gondolkoznom azon, miért van az, hogy egyre több történést ezzel a jelzővel illethetek... lehet hogy rossz úton járok?

Elvirozi.JPG

Most ez a Rozi. Mert hogy Isten nem bottal ver azt tudjuk, remélem még időben felocsúdok és nem az lesz a büntetés, hogy a mentsük meg szegény Rozit a gödörtől ötletemet mondjuk azzal jutalmazza, hogy a lovak is betetvesednek. Hogy nem vettem észre, hogy lehettem olyan suta, hogy meg se néztem. Rozit szó szerint felfalták a tetvek. Beletúrtam erősen retkes és bűzös szőrzetébe és megdöbbenve láttam, hogy a kecske szőrének minden négyzetcentiméternyi darabján vagy harminc tetű hemzseg. Szó szerint rosszul lettem. Elő a Neostomosant (azt mondta az állatorvos, nyomjam le azzal) és már spricceltem is szerencsétlent. Nem tudom mitől reszketett, a félelemtől, vagy attól, hogy fázott -pedig jó meleg volt- de végül sikerült beáztatnom szegényt. Hatott a szer, mert délután már csak úgy söpörte a kefe belőle a döglött dögöket.

A múltkor megkörmöltük, féreghajtottuk -mióta ez utóbbi megtörtént nem köhög, mint valami tüdőbeteg-, de csak nem akart jobban lenni. Most úgy látom szemmel láthatóan javult az állapota. Már van gusztusom megsimogatni és a szomszédok is állítják, szemmel láthatóan sokkal jobban néz ki. Csak szedje már össze magát szerencsétlen!

Rozi.JPG

Na, a férjem pillanatnyilag jó ötletnek tűnő állapotában hozott egy kiskecskét is, ááááááá... Hogy így majd milyen jól ellesznek. Na ja. Elvira - az új gida - azonnal anyját látta Roziban az este, amikor becsuktuk őket az ólba. Erre Rozi kicsit megmokkázta, erre én meg rásuhintottam a kötéllel Rozira. Bár ne tettem volna. Rozi beállt a sarokba, kissé összeereszkedett és komolyan mondom, szerintem várta a verést, úgy látszott, mint ha valami napi rutin lenne. Na ettől rosszabbul lettem, mint a tetvektől. Muszáj volt egy kicsit megsimogatnom. Ez egy olyan szerencsétlen állat és annyira hálás mindenért, már meg is bántam, hogy rácsaptam, de a kicsit is sajnáltam, nem akartam hogy bántsa. Azóta eltelt pár nap, egész jól kijönnek egymással, nincs semmi gond szerencsére.

Elvira.JPG

elvirozi1.JPG

Hogy mi lesz ebből? Egy értelmes kecsketartó a fejét fogja, hogy hogy lehet valakinek ennyi esze, hogy vesz egy éhhalál szélén álló fullparazitás kitudja hány éves és egyáltalán mennyi tejet adó kecskét, aztán beszerez hozzá egy kitudja milyen gidát... na kérem, az ablakon így is lehet ám szórni a pénzt, nem csak magunkat gazdagra spóroló nagybevásárlásokkal.

De tudjátok, a részegeknek és a hülyéknek mindig szerencséjük van. Inni nem szoktam (bár ha lenne egy kis hogy is szokták mondani "minőségi időm", akkor lehet megtenném), de a másik kategóriára bőven esélyesek vagyunk, úgy hogy még lehet szerencsénk.


RR

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr205287326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsuzsibuvar 2013.05.10. 08:30:26

Huhh, ezt utos volt olvasni, vajon mennyien verhetik rendszeresen es modszeresen az allataikat? :(((
A tetutol volt annyira elesett szegeny? Mondjuk ertheto, tyukokat is halalra csiphetnek, olvastam, h siman elfogy az allat a tetvektol, ha annyi lesz rajta. De latod, ezt is megoldod, jo dolga lesz mar a Rozinak (arrol, h ez neked mennyi haszon, most nem ertekezunk ;)
Sztem jo otlet volt, meg az Elvira is, nagyon cuki kis joszag.

Apropo, allatfegyelmezes. Nem szeretem, ha a tyukok feljonnek a haz melletti deszkateraszra, ott szoktunk enni ha jo az ido, meg ott tartok par novenyt, amit nem szeretnem, ha kigyilkolnanak, es hat a kert osszes tobbi resze szabad preda. Eddig a kirohanok es egy konyharuhaval hessegetek orditva mukodott, de most felfedeztem a vasalospricnit. Nagyon komoly eredmenyeket erek el, gondolkodom egy messzehordo vizipisztoly beszerzesen (kisgyerek nalunk nem leven, ilyesmink nincsen mar, de majd most lesz :).

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.05.10. 08:45:40

@zsuzsibuvar: Beszerzel egy komolyabb darabot hátra vehető tartállyal...:D De az ötlet jó.:)

gyalog.galopp 2013.05.10. 10:23:58

@zsuzsibuvar:

Na, felfedezted Kolumbusz tojását. A vízsugár a igen hatékony, környezetbarát, olcsó és ráadásul humánusnak mondható tömegoszlatási eszköz, még a vízimadarakra is hatásos.

Régen a kocsmárosok szódásüvegből spiccelték szét az adrenalin túltengésben szenvedő vendégeiket, a vízágyú meg a világ minden rendőrségénél rendszeresített eszköz.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.05.12. 08:49:17

Az élet mindig hoz valami újat. Az egyik gyerekem iskolájában tolvajt fogtak, aki szintén abba az iskolába jár. örültünk, hogy végre meglett, mert eléggé riasztó volt, hogy senki cucca, pénze nem volt biztonságban.
Aztán amikor kiderült, milyen körülmények között él, valahogy nem volt olyan felhőtlen az öröm. Nem kívántam, hogy megkapja méltó büntetését (kicsapják az iskolából, kollégiumból). Mert sajnos jól látszik, hogy ezzel bizony egy gyereket sikerült a süllyesztőbe dobni.
Az állatok nem beszélnek, csak szolgálnak, ha rosszat tesznek akkor állati mivoltukra fogjuk.
Egy ember gyerek tragikusnak indult és ugyanúgy folytatódó élete mellett pedig elsétálunk (ÉN IS) mert mit tehetnénk?
Tehetnénk sok mindent. csak az zűrzavaros hosszantartó felelősség.
Nem vagyok büszke magamra.

vickypollard 2013.05.15. 21:12:54

Szegény kecske:( jó, hogy már biztonságban van és gondoskodsz róla. Az előző tulajt pedig fel kéne jelenteni állatkínzásért. Mégis milyen okot adna egy állat arra, hogy naponta összeverjék? Biztos van még állata, és azokat is bántalmazza:(
süti beállítások módosítása