Játékunk utolsó "versenyzője" Barack, aki maga meséli el történetét! Olvassátok, lájkoljátok!

Az egész úgy kezdődött, hogy volt nekem egy dolgos, munkában megtöpörödött, tündéri kis dédnagymamám, aki ugyan távol, vidéken élt, de minden alaklom, amikor meglátogattuk, számomra egy csodás új világ kitárulását jelentette. Egészen apró gyermek koromban még disznói is voltak, de később, úgy 80 felett már csak a tyúkokat bírta gondozni. Abból viszont mindig volt bőven. A vidéki levegő, a falu „szaga”, a háztáji munkálatok, a kis kukoricaföld, a távoli fasor, és persze a tyúkok, olyan csodálatos, sajátos új világot jelentettek számomra, amelynek emlékét a legmélyebben bevésődve őrzöm magamban, mind a mai napig.

Amikor elkezdtem a saját lábamra állni, városi szocializációval a hátam mögött nem volt bátorságom vidékre költözni és ott boldogulni. Feleségem sem igazán díjazná az ötletet. De mióta az eszemet tudom, elhatároztam: ha saját kertes házam lesz, akkor egy kis „dédi-fílinget” megteremtek magamnak, vagyis lesznek tyúkjaim. Ha nem is azonnal, a költözős dobozokkal együtt, de kis késéssel 2012 tavaszán megtörtént ezen gyermekkori álmom megvalósítása. Nejem heves ellenállása miatt némi kompromisszumra kényszerültem. A kert egészét nem használhattam fel, hanem csak a házunk és a szomszéd kerítése közt húzódó 1 méter széles, de a ház mellett 30 méteren végigfutó – nem szem előtt lévő – sávot kapták meg a pipik. Az általam szorgalmazott 20-30-as állományt asszonykámnak a végére 4-5 fősre sikerült lealkudnia. Ennek megfelelően egy kisebb ól építésének fogtam neki.

A tervezési folyamathoz az internetet használtam, de végülis egy saját egyedi ól készült. Az anyagköltség nálam a szó szoros értelmében 0 Ft volt! Az ól hátulja egy rossz szekrény ajtói lettek. A deszkák a szomszéd ajándékai, akinek zsaluzásból maradtak. A madárhálót az előző lakó hagyta itt, akárcsak a szögek garmadát, valamint a tetőt adó „hullámgumit”. Úgyhogy teljes mértékben hozott anyaggal dolgoztam. Sajnos magáról a kivitelezésről nem készült dokumentáció, amit így utólag nagyon bánok. Ezért némiképp orvosolandó a hibámat, egy tervrajzot dobtam össze. Nem egy IKEA-minőség, de akit nagyon érdekel (nem hiszem, hogy sokan lennének :D), az azért így is kisilabizálhatja a lényeget.

A tervrajz:

A kezdettől két letojt tyúkból és két előnevelt pipiből álló állományom köszöni szépen irul-virul. Naponta egy pohárka szemes takarmányt (kukorica, búza, napraforgó) kapnak fixen, mellé pedig konyhai maradékot, amikor ami van. Ezen felül pedig felügyelet mellett a zöld fűre is kimehetnek alkalmasint legelészni.

A szeretetet és gondoskodást mostanában napi 2-3 tojással hálálják meg, de a téli hozamra sincs panaszom, mert a kicsik akkor kezdték el a termelést, amikor az öregek épp pihentek. S bár feleségem még mindig hőbörög a csirkéken, azért jó látni és érezni rajta, hogy kezdi megszeretni őket. Két pici lányom pedig egyenesen oda van értük. Az egyéves a legnagyobb rosszkedvében is a pipikkel felvidítható, első „szavai” közt a „pfff-ppűű” szerintem egyértelműen a pipket jelenti. A 3 évesnek pedig a napi rutin része a tojásbegyűjtés, a fűtépkedés és a magszórás. Remélem ők, ha nem is egy igazi tanyán, de ebben a kis idillben felnőve, már közelebb lesznek a faluhoz, a természethez, az egészséghez, mint az én generációm városi átlagembere.

További képek: http://sdrv.ms/11BypFO (A képeken náddal eltakart épület korábban valószínűleg szintén tyúkól lehetett, de jelenlegi funkcióját tekintve fatárolóként működik. Ahonnan elfogyott már a fa, oda egy kis előteret berendeztem a pipiknek, ahol eső esetén ellehetnek, valamint egy lapos szekrénykéből alternatív tojófészket is kialakítottam nekik.)

Barack