Nyár a tyúkudvarban
2012. július 05. írta: Rosa Rugosa

Nyár a tyúkudvarban

Eltűntem pár hétre a tyúkudvarból, gondolom kedves olvasók már irígykedve láttátok lelki szemeitek előtt, amint éppen talán az alábbi helyre menekültem a tyúkjaim és az őket sújtó tetű és egyéb élősködők inváziója elől, hogy valahogyan kipihenjem a látvány okozta megrázkódtatást.

Hááát.. nem talált. A blog ismertetőjében olvashatjátok, hogy az író (vagyis én) már a letojt tyúk kategóriába sorolható. Ez mit is jelent tulajdonképpen? Azt, hogy a gyermekáldás szempontjából legoptimálisabb kort már elhagyta. De mit tudhatunk még, a letojt tyúkokról? Ugyan már nem adnak olyan mennyiségű tojást, mint a fénykorukban, ellenben a tojásaik, ha számban kevesebbek is, jóval nagyobbak, mint az első tojóévben.

Mire is akarok kilyukadni?  Júniusban újholdkor megszületett a kisfiam, kicsit több mint 4 kg-os súllyal. Keresztnévként -nem kimondottan a minket sújtó hőség hatására, de talán annak tudatalattim befolyására- tulajdonképpen egy híres természettudós, fizikus, tanár és nem mellesleg földim nevét kapta, akinek találmánya sokat segített az 1830-as évek elején dúló kolerajárvány idején is a betegeknek. Ahogy alkotója fogalmaz:

Kellemes lehet ezen pezsgő víz azon személyekre nézve, kik borral nem élvén, szomjúságuk oltásakor az említett pezsgői csípősséget éldelni kívánnák. Talán azon betegségekben sem lenne céliránytalan ital, amelyekben a szénsav által történendő izgatás a belső részekre jótékonyan hat.

Gondolom sejtitek, hogy a szódavízről van szó, aminek elhanyagolhatatlan folyománya a még nagyobb népszerűségnek örvendő fröccs. Azt talán már kevesebben tudják, hogy ő alkotta meg az alábbi, a természettudományok terén hiányzó műszavak közül pl. a merőleges, dugattyú, eredő erő, tehetetlenségi nyomaték, hullámtalálkozás kifejezéseket is. Nos azt nem tudom, hogy a kis 2 hetesünk sorsa és szellemi képessége hogyan alakul, de dinamós biciklit biztosan veszünk majd neki.

A kicsi egyenlőre eszik, alszik, sír és pelenkát koszol, egyenlőre sem a szóda, sem a fröccs nem érdekli - szerencsére. Bár azt meg kell jegyeznem, igen kifinomult az érzékelőrendszere, elég, ha csak elkalandoznak a gondolataim egy tyúkudvarba írandó poszt irányába, máris nyugtalanul mocorogni kezd, ha pedig a számítógép billentyűzete után nyúlok, azonnal megéhezik, függetlenül attól, mikor evett utoljára és természetesen ennek hangot is ad. Meg kell tehát állapítanom, hogy gyermekem sírásra való hajlandósága és sírásának hangereje egyenesen arányos az én posztírásra való fellelkesülésemmel. Mivel ordító gyerek mellett elég nehezen szárnyalnak az ember gondolatai, ezért többszöri nekifutás után is feladtam. Barátkozzatok meg a gondolattal, hogy mostantól még inkább "kismama műszakban" írkálom a posztokat, főleg a nyári szünetben, de azért kettőt igyekszem majd kisarcolni magamtól és a gyerektől hetente.

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr614629416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Espelette 2012.07.05. 08:48:58

Ányos? Gratulalok a kisfiadhoz!

Edit123 2012.07.05. 09:58:52

Nagyon nagyon nagyon gratulálok!!!! :)))))

Getz 2012.07.05. 10:58:03

Mint, amikor az eltűntnek hitt krédli előbújik a szalma közül a csibéivel... :)

Gratulálok!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.07.05. 19:42:58

Köszönöm mindenkinek, igen, talált a név, a krédli szót pedig eddig nem ismertem, de tetszik!:D

Tooodi 2012.07.06. 11:58:12

Gratulálok!
Isten éltessen Ányos!

zsuzsi_buvar 2012.07.09. 12:34:37

Nahat, micsoda hir! :) Isten eltesse a kiscsibet :)

redrabit 2012.08.11. 17:33:21

Szia Rosa Rugosa....
Szeretnék én is Gratulálni neked és gyönyörű kisfiadnak ...
No és a blogodhoz is jár a gratuláció ...
Hónapok óta , csak be be nézegettem ide és vettem az ötleteket, de most az elmúlt napokban nekiugrottam és végigolvastam az egész bejegyzésedet...
Született Pesti család vagyunk, de tavasszal mi is állattartásra adtuk a fejünket . Mint írtam, sokat segítettek a soraid, mind a tyúkól megépítése, mint az állatok etetése, a kotlás terén is hasznos infókat találtam nálad...
Nagyon tetszik a hozzáállásod és a fogalmazás, amivel virtuális papírra veted soraidat.
Kívánom, hogy kicsi állatkáid egészségben és boldogságban éldegéljenek a leves idejéig :)
Üdv.
Redrabit

redrabit 2012.08.11. 17:38:16

:) végigolvasva a soraimat , kicsit kiigazításra szorul ...:P
Szóval Pesten születtünk, de vidéken élünk , amit imádunk ...
Nagy kert és 20 tyúkocska ( 2 keltetett Japán pipigyerek) és 3 nyuszi képezi most az állományt...
Abszolút laikusként ugrottunk bele a paraszti létbe , de nagyon élvezzük :)
süti beállítások módosítása