Végül is annyira örültem, hogy Pünkösd vasárnap volt piac. Szombaton mindenfélével foglalkoztunk, csupa haszontalan de kimondottan kellemes dologgal, este semmi kedvem nem volt boltba menni, hogy felkészüljek a két nap boltnélküliségre.
Így szépen kimentünk a piacra a férjemmel és három gyerekkel. Hát mit mondjak. Lehet itt firkálni a plázacicákat, akik a légkondicionált bevásárlóközpontokban lófrálnak és shoppingolgatnak mindenféle számunkra haszontalan ( lehet, nekik hasznos ) dolgokat de... Rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen mi ugyanezt csináljuk, csak mi álcázzuk magunkat öntudatos vásárlónak, akire nem lehet ám minden szir-szar haszontalanságot rásózni. Áááá, dehogy. Vajon mi hasznosat találna egy plázamacska az öntöttvas régi, kézi kukoricadarálóban, vagy két libában, egy turkálós skorpiós baseballsapkában, vagy egy kissé félrekalibrált kínai távcsőben? A többit inkább nem is mondom. Na jó, zöldség, cseresznye, tej, sajt, nem haszontalan dolgok, de a többi...:)
Tehát vettünk egy kézi, öntöttvas kukoricadarálót. Ilyet, mint a képen látható, csak lábak nincsenek hozzá. Tavaly ősszel ugyanis valaki ránksózott egy elektromosat, ami, hogy őszinte legyek, egy rakás szar volt. Én mindig is utáltam a motoros, elektromos dolgokat, de talán azért, mert ŐK nem szeretnek engem! Vettem egy robogót régebben, amivel rajtam kívül még senki nem robbant le. De nem akárhogy, egyszer csak szép lassan megállt. Aztán betoltam valakihez, próbáltam újraindítgatni, de se kép, se hang, végül amikor elmentünk érte valakivel, annak persze rögtön elindult. És persze ez rendszeresen ismétlődött.
Szóval úgy gondoltam akkor (amikor a darálóval befürödtünk), majd egyszer szerzek egy jó kis kézi tekerőset. És most itt a piacon ránkköszönt. Tizenkétezzerről lealkudtam hatezerre, remélem jól fog muzsikálni. Illetve darálni.
Vettünk még két kislibát. Egy hetesek. Tavaly ugye már vettünk kettőt, de sajnos a kutyák végeztek velük. Talán most nagyobb szerencsénk lesz. Betettük őket a kiscsibék helyére, ahol kb. egész nap tutultak, mindenképpen ki akartak jönni. Tettünk be nekik egy kis darát, meg vagdostunk össze a kert végén lévő líceum leveleiből, sőt, még ki is engedtük őket egy kicsit legelészni, persze 10 perc múlva ömleni kezdett az eső. Szerencsére elállt hamar, ugyanis kezdtem aggódni, mi lesz a csibékkel. Mert hogy éjszakára össze akartuk tenni velük. Végül megoldódott a dolog, este fél kilenc után a tyúkok elültek, szegény kis csibék meg megkuporodtak a ládájuk és egy fatörzs között, úgy hogy csak be kellett pakolnom őket és a libusokat a ládába. Remélem éjjel nem tépik szét egymást...
Mi pedig továbbra is lelkesen járunk majd a piacra, ahol mindig akad valami kimondottan hasznos és nélkülözhetetlen dolog, ami ugyan eddig eszünkbe sem jutott, hogy kéne, de meglátni a tárgyat és felfedezni a nélkülözhetetlenségét ugyebár csak egy pillanat műve!
RR