Egy nyári délután, volt az már kora este is, megjelent nálunk két utcabeli gyerek, hogy ők hoztak egy kis tyúkot, amit a főutcán találtak, ott futkosott a kocsik elől. A kis izé, -volt akkora, mint egy rigó- ott csücsült megrettenve a biciklikosárban, egy pólóval letakarva. Hát akkor ők most itt hagynák. Szegényt.
Na most ez így szép és jó, csakhogy én még nem felejtettem azt, amikor a letojt kannibálokat összeeresztettem a jércéimmel. Attól féltem, hogy a tyúkjaim egyszerűen fél óra alatt kicsinálják majd a kis japánt.
A tyúkok még a kertben kóboroltak, így bezártam a Japánt a kis tyúkudvarba. Csakhogy 1-2 óra és a tyúkok húzódnának a helyükre, most mit csináljak? Ha meg a kis Japánt kieresztem, akkor eltűnik és a végén tuti valami kutyavacsora lesz belőle. A kicsi estefelé behúzódott a tyúkól még befejezetlen felébe, ott elvackolt egy szalmával megrakott zöldségesrekeszben. A tyúkokat csak akkor eresztettem be, amikor már ott toporgott mind a kapu előtt, így amint kinyitottam az ajtót, rögtön húztak is a helyükre, a kis jövevényt észre sem vették.
Másnap persze annál inkább. De én ilyen jót rég szórakoztam! A ninja ősök vére csak kiütött, a kis tyúk utolérhetetlen, megbúbolhatatlan, elkaphatatlan volt. A tyúkok hamar fel is adták, hogy bármit is tegyenek vele, szóval a beszokás megvolt kb. negyed óra alatt. Azóta is teljes az összhang. Sőt, a kicsi már egy hónapja tojik is! Meg kell mondanom, bár lehet tudni, melyik tojás az övé, nem számottevő a méretkülönbség! Ahhoz képest pedig, hogy mennyivel kisebb a többi tyúknál, termetéhez képest hatalmas tojást tojik. Viszont a mozgását nézve, nem tudom, hogy a tojásán kívül mit lehetne belőle hasznosítani, ugyanis becserkészhetetlen számunkra is. Tehát ha esetleg meg akarnánk enni, akkor valami hajtóvadászatot kéne indítani. Ezért úgy határoztunk, kéne mellé egy kiskakas is, ne unatkozzon szegény… de erről majd legközelebb.
RR