A videó megtekintése ( vagyis inkább meghallgatása) kizárólag erős idegzetűeknek ajánlott, túl fejlett zenei ízléssel rendelkezőknek csak mérlegelést követően ajánlott.

Tyúkok és ludak, őrjöngő nyulak... és tényleg olyan.

Akit megcsapott a vidék szellője, az érti, miről lesz most szó. Manapság egyébként is kezd divattá válni ez az önellátósdi, vidékre költözősdi, a sok félinformáció nem hiszem, hogy segíti a tudatlan, de lelkes versenyzőket. Aki a harmadik emeleten a tv előtt ülve, vagy a tizedikről (én a kilencediken laktam) a hegyeket szemlélve a meleg szobából vágyat érez, hogy közelebb éljen a természethez, az nem árt, ha ezen életnek nem csak a rózsaszín oldalát látja.

Ez is olyan, mint minden más. Van jó és rossz oldala. Aki gyermeket vár, annak szinte mindenhol a fehérbe öltözött, békésen szuszogó gyermeke mellett kisimult arccal és angyali áhítattal gyógyteát kortyolgató kismama képét sugallják mindenhonnan. Nem a lefáradt, kialvatlan, délelőtt 11-kor is hálóingben túlélő anyukáét, akinek a gyereke már megint ordít, de jó lenne tudni, hogy miért. A nyár elején megvásárolt virágzó vagy termő gyümölcsfákkal, rózsákkal, madárcsicsergéssel övezett aranyos kis parasztház télen egy vizes falú dohos lyukká változhat, ahonnan a kocsiig is csak gumicsizmával lehet eljutni a tökig érő sár miatt. Amikor a vidéki életről ábrándozunk, sok dologról hajlamosak vagyunk megfeledkezni.

Általában ilyennek képzeljük:

A valóság pedig néha ilyen, vagy ilyen is lehet (kicsit közelebbről nézve...):

A mi udvarunk is zöldellt a karám mögött és egyéb helyeken a kezdetekkor:

Aztán mióta tyúkok vannak, évek óta egy szál fű nem tud ott kihajtani.

Ha pedig a szalma, gumicsizma kombinációt vesszük, akkor van az egyik oldal:

Meg a valóságos...

Divat a tanyafíling. Ami nem baj! De sok embert ismerek, aki felbuzdult, költözött, kb. a világ végére, mert ott a kis pesti lakásárából komplett birtokot lehetett venni. Aztán csalódott. Szép ez, jó, ez, de kemény, pénz kell ide is, a falu lakosai meg egyáltalán nem olyan jó fejek, mint ahogy azt "képzeltük". ha így alakul, elég nehéz jó áron megszabadulni rezzenéstelen arccal, az egykor olyannyira áhított, végül meggyűlölt birtoktól.

Nem tanácsolnám senkinek, hogy ilyen éles váltásban gondolkodjon, amiből majdhogynem nincs visszaút. Érdemesebb inkább először egy városhoz közeli faluba költözni. Olyan helyre, ahol jó a tömegközlekedés és a falu is tetszik. Nem a neve, meg nem a Fő utca a májusi napsütésben... Gyerekek megléte is csavar egyet az ügyön, azért illik szem előtt tartani, hogy lesz-e ott iskola, mi lesz a barátokkal, stb.  Gyakran látom, hogy az emberek úgy költöznek el egy új, ismeretlen helyre, hogy azon kívül, hogy megnézték a házat, ami megtetszett nekik, semmit nem tudnak az adott településről. Pedig az ember házvásárlásnál, építésnél általában hosszabb időre tervez! A lakhelyén szeretné eltölteni a szabadidejét,az esős vasárnap délutánokat, onnan kell nap mint nap dolgozni menni, oda kell hazaérkezni...  Néha még egy, az ágyunkba való matracot  is több szempontból vizsgálunk meg, mint a helyet, ahol az életünk hétköznapjait kívánjuk eltölteni.

Szóval érdemes olyan helyet keresni, ahonnan van esélyünk a továbbköltözésre. Ha nem jön be a vidéki élet, akkor vissza a városba, ha meg még vidékebbet szeretnénk, akkor oda. Egy városközeli faluban, vagy kisvárosban nekikezdhetünk kicsiben az "igazi" falusi életnek. kert, állatok, csend. Ha ez bejött és nem elég, még nagyobb térre vágyunk és tudjuk, szeretjük amikor csend van, nincs nyüzsgés, tudjuk, hogy még ennél is csendesebb életre vágyunk, akkor hajrá!

Bánjunk óvatosan az állatok számával! Ne essetek például az én hibámba. A múltkor egy kis önvizsgálatot kellett tartanom. Miért nem működnek itthon a dolgok úgy, ahogy régen? Bár hajlottam az elején a "minden fejben dől el" elméletre, ami valahol igaz is, mégis egy nagyon egyszerű ténnyel kellett szembesülnöm. Az elmúlt három évben a gyerekeim száma kettővel, az állataink száma (a nem mellékes tyúkszaporulatot leszámítva) öttel nőtt (kutya, kecske, malac). jééé, miért is nincs időm semmire? Csak azért írom, mert a legtöbb ember hajlamos arra, hogy úgy gondolja, ó, hát ez még elfér, végül is helye van, kaja is megoldható...). Aztán megdől az elmélet, hogy ez a háztáji állattartás milyen jól végezhető munka mellett is, a fél órás napi munkából hamar lesz egész napos kapkodó elfoglaltság. Mindez persze nem alakul így, ha minden állatnak megfelelő körülményeket teremtünk, de ha az egészet nem hobbiból csináljuk, hanem valami hasznot is szeretnénk húzni belőle, akkor érdemes a fentieket meggondolni.

Ha mégis a létszám gyarapítása a cél, akkor egy dologra nagyon ügyeljünk, ne érjük be félmegoldásokkal, minden állatot úgy helyezzünk el, hogy később ne a kárelhárítás töltse ki az egész napunkat.

Született lakótelepiként mindig azon nevettünk, hogy ezeknek a mezőgazdaságból élőknek semmi nem jó. Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van, soha nincs jó idő, mindig esik az eső. Aztán rájöttem, ez tényleg így van. Olykor pillanatok műve az, hogy az egész évi munka kárba vesszen. Hiába számolunk, tervezünk, rengeteg a bizonytalan tényező, ami romba döntheti terveinket. Végül is van benne valami kiegyensúlyozottság, rossz napokra jobbak jönnek, de aki a kiszámíthatóságot kedveli, az gondolkozzon el ezen.

Úgy tapasztalom, hogy a vidéki életre buzdító, az azt éltető oldalak egy részének írói, tulajdonosai, jól megalapozott anyagi háttérrel és leginkább  nem földtúrással töltve mindennapjaikat, legtöbbször anyagi céloktól vezérelve  mutatják meg nekünk az vidéki élet napos oldalát. A másik jelentős rész, aki hangot kap a médiában olyan, aki valóban a földet túrja (vagy túratja, mert van hozzá tőkéje) és szintén nincs kiszolgáltatva az ott megtermelt javaknak. Azokat szinte nem is hallani, akik kicsiben és élesben művelik és élik ezt az életformát. Ezért ajánlom mindenkinek, hogy ezeket az információkat kezelje fenntartással és döntsön megfontoltan! Ami a blogokon, egyéb fórumokon olyan egyszerűnek és nagyszerűnek tűnik (húúú, ilyen nekem is kell), az a való életben általában pénz, meg pénz és még egy kis pénz.