A mama, meg az ő kicsi fiacskája
2013. szeptember 05. írta: Rosa Rugosa

A mama, meg az ő kicsi fiacskája

Van egy kis japán tyúkom. Régóta megvan, még az első garnitúra része, de eddig még soha nem írtam róla. Talán azért, mert nincs vele semmi gond. Idén őt is megérintette az udvaron eluralkodó kotlási őrület. Ült is lelkesen, de vagy letúrták a többiek, vagy valami más miatt törtek el, tűntek el a tojások, a lényeg az, a végén már egy darab tojáson ült egy eldugott helyen. Hagytam, nem bántottam. Aztán jó két hónapja ki is kelt az ő egyetlen kicsi csibéje.

kotlójapan_1.JPG

A kis japán tisztába volt erejével és a rangsorban elfoglalt helyével, nem keménykedett, szépen meghúzta magát és őrizte az egyetlen csibéjét. Együtt jártak, keltek, külön mindenkitől.Aztán telt az idő, egyszer csak egyforma nagyok lettek. Olyan furán, de valahogy meghatóan éltek kettecskén, külön a többiektől.

japika.JPG

A mama kicsi fiacskája (mert azt hiszem ez kakas lesz) már majdnem kétszer akkora, mint az anyja, lassan övé a védelmező szerep, de ők még mindig mindenhova együtt mennek. Ketten.

japika1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr585485176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobitka 2013.09.06. 19:27:53

Nagyon kedves szép történet. Köszönöm.
Ugye megtartod őket? Mondjuk tavaszig.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.09.10. 10:02:50

@Bobitka: Persze, maradnak!:) Kedves színfoltjai az udvarnak. Tényleg olyan megható, ahogy együtt kószálnak, a kis tojó a törpe lábaival már alig bírja a lépést tartani, de együtt haladnak.:)

redrabit 2013.09.10. 13:32:43

Nagyon szeretem a Japánjaimat én is. Igazi jó szülők :)
Mókásan néznek ki így.. És érdekes, hogy nem ment el a gyerek tőle... Az enyém kakaska rá sem hederít az anyjára :)

zoli7309 2013.09.10. 20:25:55

@redrabit:
Szia(sztok)!
Lenne egy hatalmas kérdésem holnap kapok 3 japán pipit és nem igazán tudom hogy mire vigyázzak velük még soha nem volt.
2 db kislány 1 db kisfiú pl: mit esznek,mekkora a mozgásterük ilyenek háztól kapom őket csak a gazdijuknak már nem kell.(Ez nekem csak jó!!)
Legyetek szívesek segítsetek ha tudtok előre is köszönöm nektek.
Üdv zoli

zoli7309 2013.09.10. 20:31:32

@Rosa Rugosa:
Én is boldog tulajdonosa leszek holnap 3 japánnak.
A tieid tündérek!!!
Nagyon megható hogy így vigyáznak egymásra.
Ha van időd írj a kis pirosról mi van vele ül még a tojásokon?
Köszönettel zoli

redrabit 2013.09.11. 09:22:51

@zoli7309:
Kedves Zoli ...
Igénytelenek ..bármit megesznek. :) Mi a legjobb kajával etetjük a pipiket ..Darált vegyes --ebben van kukorica, búza, árpa, tökmag, és borsó ...
Viszont van aki csak sima darát ad nekik, vagy szemes kukoricát ... (bár az én állataim nem nagyon eszik meg a szemes kukoricát :( -nem fűlik hozzá a foguk :D )
Konyhai hulladékot is adhatsz nekik --pucolt zöldség , maradék tészta, krumpli, rizs, leveszöldség,gyümölcs stb...
Reggel-és késő délután etetek ,ha adok nekik konyhai hulladékot, akkor mindenképpen csökkentem ( vagy elhagyom ) a magos etetést.
Mindig legyen friss vizük és egy hely, ahol estére be tudnak húzódni , illetve , ha esik az eső . Szeretnek repkedni , szóval le kell vágni a szárnyaikat, vagy befedni az udvaruk tetejét hálóval.
A japánoknak nem kell nagy hely, de imádnak kapirgálni és nagyon jót tesz nekik a zöld csipegetése ... Kb .tyúkonként 1nm , bár ezt a nagyobb állatok esetében szokták mondani ...
Nekem 6x3- helyen vannak most 10-en (abból 4-en Japánok ) ... De még veszek hozzájuk 5 -nagyot minimum.
Remélem tudtam segíteni ...olvasd el a top 5-ben levő írásokat, az is sokat fog segíteni ..

zoli7309 2013.09.11. 19:51:44

@redrabit:
Kedves redrabit.
Köszönöm hogy szakítottál időt írni nekem.
Én már 10 éve tartok tyúkokat (tojásgyáriak saját nevelésűek) de még csak most van először Japánjaim.
Féltem tőlük mert mindenki azt mondta hogy elég szökős fajta.
Hát igen meghozataluk után kb 1 órával már a kifutójuk másik oldalán (kertben)szedték a szőlőt.
Tehát az ennivalójuk ua. mint a többié.
Köszönöm a választ eléggé pontosan le írtad mi kell nekik.

redrabit 2013.09.12. 09:17:24

Nekem csak 1x szökött meg a legkisebb , akkor is a szomszédba kúszott át a lelkem .. Mentem menteni :) de megijedt és inkább visszabújt az apró járaton . AZóta jó fejek ..maradnak a helyükön. Ha kiengedem őket kolbászolni, akkor a legkisebb felreppen a kerítés oszlopra és onnan szövegel :)
Szeretnek kirándulni, de estére mindig visszatérnek a helyükre ..Ja és mindig együtt van a banda ..már a Japánok .

mamci52 2013.09.12. 11:02:29

Üdv mindenkinek! Van két kokkin tyúkom, amik már legalább 2 hónapja kotlanak. Kérdésem, mit tegyek, hogy abba hagyják a kotlást? Hiába fürösztöm őket hideg vízbe, hogy ne legyenek lázasak, (mert ilyenkor azok), mégsem múlik el a kotlásuk. Szaporítani nem akarom őket, csak dísznek vannak.Válaszokat türelmetlenül várom.Köszönöm.

zoli7309 2013.09.12. 13:05:52

@mamci52:
Üdv. Próbáld meg hogy vedd el alóluk a fészket és ne engedd a másikba sem vagy végy mű tojást és azt rakod alájuk minden nap meg zavarva ezzel őket hátha sikerül tipp.
A szomszéd dísz tyúkjainál bevált.
Remélem tudtam segíteni.

mamci52 2013.09.12. 14:48:50

@zoli7309: Üdv! Köszönöm a tanácsot, kifogom próbálni, remélem nálam is beválik.
süti beállítások módosítása