Július utolsó hetének végén tehát kikeltek a hányatott sorsú kiscsibéim, akik egy egész éjszakán át, még tojásként, áztak, fáztak, kénytelenek voltak mellőzni a kotlós melegét. Olyan sokat gondolkoztam ezen, aztán valahogy arra jutottam, hogy talán a természetben nem úgy működik minden, mint a tervezőasztalnál, bár kétségtelen, hogy egy ilyen akció nem segíti elő a csibék kikelését.
Most öt világos és négy sötét tollú csibe kelt ki, kettő japán is van köztük, mert már napos csibeként is fele akkorák voltak, mint a többiek. Be kell vallanom, a legaranyosab köztük a kis kopasznyakú volt. Amikor még csak pár napos volt, akkor a nyakának és a fejének a csupasz részén a bőr olyan sima és puha volt, mint az egy hetes kisbabák bőre. Annyira aranyosan nézett ki, mint egy kis plüssfigura. Sajnos csak most -vagyis egy hete- tudtam fotózni, már nem abban a cuki babaállapotban.
Most csak az első két hétben rekesztettem el őket csirkehálóval a többi tyúktól, ugyanis a tyúkok nem bántották őket, inkább attól féltem, hogy a macska áldozatai lesznek. Mondjuk olyan érdekes, hogy a mi két macskánk nem bántja őket, már az előző garnitúráról sem vettek tudomást, pedig mindkét macskánk nagy vadász, néha gerlét is fognak. De a szomszéd macskák azért veszélyesek... Kissé bátrabban eresztettem őket szélnek, mint az első garnitúrát. Inkább arra ügyeltem, hogy reggel és este külön megetettem őket, hogy a többi tyúk ne hajtsa el a kajától szegényeket. Egyébként naphosszat kapirgálnak, valamelyik nap ki lett trágyázva a lovak istállója is, a kotlóssal egész nap bent rendezkedtek, csipegettek.
Inkább a libákkal, ott is a gúnárral gyűlt meg a bajom, mert ő zaklatta a kotlóst is többször, állandóan csipkedte, de egy -két alapos verés után felhagyott vele. Mármint én vertem meg szegényt.
Ha jól utánaszámolok, idén eddig 16 csirkénk lett. És a bálák alatt még kotlik egy tyúk... Ha belegondolok, hogy amikor az első tyúkok idejöttek az udvarba, hogyan aggódtam, hogy mi lesz az utánpótlással, hogyan alakul majd, honnan fogok új tyúkokat venni, vagy csibéket, mit kell csinálni a kiscsibékkel ( meg a tyúkokkal ), hogy egyáltalán életben maradjanak, hát, azt kell észrevennem, hogy tényleg a gyakorlat a legjobb tanítómester. A szakirodalom nagyon-nagyon fontos, de valahol a hétköznapok adják meg a valódi gyakorlati tudást. Persze a szakirodalom nem mellékes, mert nagyon sok állattartót ismerek, aki azzal büszkélkedik, hogy neki már a legősibb őse is ezt csinálta, neki már nincs új a nap alatt, aztán persze dehogynem... , szóval akiknek olyan elméleti hiányosságaik vannak az alapdolgokban, hogy a nagy tapasztalatukkal még ott sem tartanak, ahol én, a béna kezdő - mert hogy annak tartom magam.
Jövőre azt kell jól átgondolnom, hogyan szervezzem meg ezt a kotlós keltetős dolgot. Mert jobban kell szerveznem az egészet. Amikor 2-3-4 tyúk akar egyszerre kotlani - ami engem nem zavarna - akkor annak hely kell, nem csak a kotláshoz, hanem a csibeneveléshez is, legalább is az első pár hétre. Arról nem is beszélve, hogy a kotlóstól különvált jércéket össze kéne szoktatni a régi tyúkokkal, mert hogy nálunk, bár jól elvannak egymás mellett, az együtt alvás még nem nagyon megy. Csütörtökön olvashattok a felnőtt és vadtyúkká nevelődött csibéimről, akiket a tyúkólba kell majd kényszerítenem valahogy, még a tél beállta előtt...
