Kiscsibék 4.hét
2012. május 30. írta: Rosa Rugosa

Kiscsibék 4.hét

Betöltötték a 4. hetet, május 24-27 között. Meséljenek a képek!

Már csak heten vannak. Az egyik, hátul, ahol a helyük van átment a szomszédba, átbújt a kerítésen, ahol a kutyák rögtön elkapták. Sajnáltam, a szomszéd is, de hát mit tegyek. Gondolom a többi is hasonlóképp végezte, de most egy hete már áll a létszám.

Egyedül

Az elmúlt héten szombaton este (most vasárnap van, amikor ezt írom) a kotlós nem ment be a csibékkel aludni, egyedül kuporogtak a ládájukban a kis fészkükben. Én úgy olvastam, a kotlósok legfeljebb 6 hetes korukig vezetgetik, nevelgetik a csibéket. Ugyan napközben végig a közelükben volt, de a csibék is folyton elmentek tőle messzire. Napok óta egyre nagyobb távokat mászkálnak be, ki szoktam mostanában engedni a tyúkokat előre, a mi udvarrészünkbe is, itt jó sok fű van, hatalmas komposztálógödör, minden, amit csak egy tyúk szeretne. Az első két-három napban előmerészkedtek a kicsik is a kotlóssal, tegnap és ma már egyedül kavartak kint, páran a kotlóssal, mások a többi tyúkkal. Jó fejek, sosem űzik, bántják őket. Ezen a hétvégén már azt se tudtam, melyik volt a kotlós, a kiscsibék teljesen elvegyültek, a kotlós meg nem foglalkozik velük.

Sarokba szorítva - csak a kép kedvéért...

Kedvenc szórakozásuk, hogy a kivágott és persze újra kihajtott bodzabokor ágain ücsörögnek, onnan röpdösnek lefelé. Lelkesen keresnek, kapirgálnak egész nap.

Talán ezért nem tudok egy teljes csoportképet készíteni róluk...

A macskáink és a kutyák nem foglalkoznak velük. Ami érdekes, mert a macskáink simán levadásszák a rigót, galambot, ha úgy adódik. De ügyet se vetnek rájuk. pedig nem azok a tipikus házicicusok, a simogatást tűrik, a kajának örülnek, egyébként ismeretlen utakon járnak.

Tulajdonképpen nem is tudom, mit írhatnék. Naponta 3x kapnak enni, a többi tyúkkal együtt, ez azt jelenti, hogy szépen fogom a fanglit és ha van időm, teszek az etetőtálakba búzát, szotyit, kukoricadarát, ha nincs, akkor egyszerűen szétszóróm a földre. Persze igyekszem kissé elkülönítve adni nekik, de őket is jobban érdekli a kapirgálás, mint a szemes kaja (sokszor van, hogy csak naponta kétszer adok, mert nem igazán eszik, inkább az udvart és a lószart túrják-fúrják), igaz, a főtt krumpli, kukoricadara, konyhai maradék kombinációjú ebédjüket kimondottan szeretik. Esznek már egész búzát, kapnak kukoricadarát, korábban, még aggodalmas koromban vettem 10 kg nevelőtápot, hogy minek, azt nem tudom, mert nem kimondottan igénylik, de azért eszegetik, ha muszáj. Esténként szépen besorjáznak a kis ládába, ahol korábban a kotlóssal voltak ( most meg a kislibákkal ). Semmi dolgom nincs velük, azon kívül, hogy nézegetem és fotózgatom őket...

A magányosan sétáló (macska helyett) kis fekete

Kíváncsi vagyok, melyik tyúkom lesz a következő kotló... olyan jó lenne.:) Teljesen fellelkesedtem ezen a dolgon, tulajdonképpen a most már jércéim életerős, önellátó és független kis lényekké váltak 3-4 hetes korukra. A többi tyúk teljesen elfogadja őket, nem zavargálják, nem üldözik a kicsiket - igaz, azok is tudják, hol a helyük, szépen meghúzzák magukat és nem kekeckednek a nagyobbakkal, inkább külön utakon járnak.

A kakasok kimondottan kedvesek velük!

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr744526686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Edit123 2012.05.30. 11:42:17

Nagyon édik a Tiedéi is. Én ugyan 1 hete tettem fel képet, de már némelyik a 6 hetes bandából nagyobb mint a mama.
Azóta mióta ezek megvannak két alom kikelt.
2 hete 10-ből 6 csirke, aztán a múlthét végére 10-8 csirke. Ez az utolsó banda 1 szürke kivételével mind fekete (jajj). Bár vannak némelyiken kis sárga foltok, azt mondja anyu, lehet kendermagos lesz. Mert a kendermagos kakas tojásait tettük alá. Hát majd kiderül pár hét múlva.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.05.30. 12:43:58

@Edit123: Na, de jó!:) Nagyon belendültél!:)
Nálunk is most 2 tyúk ücsörög már megint, alájuk teszem a mai meg a holnapi tojásokat, aztán meglátjuk mi lesz.:)

korenka 2012.05.31. 14:30:31

Úgy örülök a sikereiteknek. Nagyon izgalmas olvasni, hogy ilyen jól mennek a dolgok!

Edit123 2012.05.31. 17:17:24

Ja és elfelejtettem mondani, de a nagy csirkéknél már ugye 6 hetesek is elmúltak szerintem, a mama már kezdi csipkedni őket, sőt már átrepül a kerítésen, tojt is egyet már a többi tyúkhoz, szóval elkezdődőtt a leválás.

Esi 2012.06.06. 20:14:20

Szia! Már rég óta nagy élvezettel olvasom a blogodat, de most kedvet kaptam a hozzászóláshoz is. Én is néhány éve kezdtem saját baromfit tartani. Nálam is kotlós alatt keltek, kelnek a csibék, nagyon nagy öröm minden egyes új jövevény. Gratulálok, igazán szépek az állataid! További sok sikert és sok örömöt a gondozásukhoz!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.06.08. 09:54:09

@Esi: örülök, hogy te is előbukkantál kommentelőként.:)

bel1410Laci 2012.08.31. 23:01:08

Üdvözlet!

A kérdésem a következő, 6 hetesek múltak a csirkéim, becsukva tartom őket külön a tyúkoktól, próbálgattam szoktatni őket, de a tyúkok folyton a fejükre vernek és kergetik őket! Hogyan tudom összeszoktatni őket, vagy egyáltalán mikor kezdjem el, nem-e baj, hogy már most elkezdtem?

Köszönettel: laci

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.09.03. 09:00:43

@bel1410Laci: Olyan szívesen írnék valami okosat, de nem tudok.
Nálunk nem nagyon volt ilyen probléma, de azt hiszem, csak amiatt, hogy nagyon nagy helyen vannak, talán ezért nem piszkálják a régiek az újakat, igaz, nem is közösködnek, külön helyre vonultak az elején.

Szerintem hagyd egybe őket, de ha etetsz, itatsz, akkor próbáld őket külön etetni, itatni, mert akkor az idősebbek tuti elverik a fiatalabbakat.

Ha valaki tud valami okosat, írjon.:)
süti beállítások módosítása