Spongyabob kockanadrág fürj óla - blogja!
2014. augusztus 25. írta: Rosa Rugosa

Spongyabob kockanadrág fürj óla - blogja!

Az alábbi tyúkólat a blog talán legfiatalabb olvasója készítette édesapjával. Bár korábban megkért, hogy életkorát ne áruljam el, ezt nem is teszem, de annyira örülök, hogy fiatalok is olvasnak és írnak ilyen témában!

Spongyabob tyúkos blogján olvashattok többek között a Füstölt fürjtojás elkészítéséről is: ÉLET A TYÚKUDVARBAN

Be szeretnék nevezni "Az én tyúkólam játékba".

Nemrég épitettünk édesapámmal egy új ólat, de nem a tyúkoknak, hanem a tyúkokon kivül a másik kedvenc szárnyasaimnak, a fürjeknek.

Az ól a régi fürjól helyén van. A régi ólat azért bontottuk el, mert valamilyen rágcsáló bejutott és lefojtotta a 8 fürjet, de szerencsére mire haza értem már kaptam másikat.

Az ólnak már megvolt a váza csak annyi, hogy lefestettem feketére. Az ablak is a mienk, a pádláson volt csak annyi, hogy azt is lefestettem feketére.

Az ólnak az oldalai, az alja és a tető alatt  OSB lapból van, aminek az ára 300 lejbe azaz 20.000 Ft-ba került, amit cherry szinűre festettük le. A 2 db festék ára 34 lejbe azaz 2.200 Ft- ba került. A teteje hullámos kátrányból van aminek az ára 64 lejbe azaz 4.260 Ft-ba került. Az ól kb. 15 munkaórába került. Az etető és az itató 18 lejbe azaz 1.130 Ft-be került  A tojatót egy kicsit nehéz volt összeállitani a lyukak miatt de szerintem megérte a fáradságot és a pénzt.

A végösszeg 415 lejbe azaz 27.590 Ft-ba került.

Fénykép0583.jpg

Fénykép0584.jpg

Fénykép0585.jpg

Fénykép0589.jpg

Fénykép0591.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr436631797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

huKKK 2014.08.25. 07:27:02

Egy lejembe, azaz forintomba sem került ez a
szívmelengető írás.
Csak annyi, hogy lefestette a napom rózsaszínre.
Köszönöm.

johii 2014.08.26. 21:39:22

Kedves Spongyabob!

Szerintem az életben nem lesznek megélhetési gondjaid, nagyon rátermett emberke vagy! Otthon vagy az állatok körüli dolgokban, a barkácsolásban és az internet világában is!
Sok sikert a fürjekhez!
johi

Donkey Hote 2014.08.27. 08:15:02

Kedves Johii!

Köszi szépen a jó dolgokat. A fürjekhez viszont rengeteg szerencse kell, hogy nehogy úgy járjak, mint a régiekkel. Köszi szépen! :)

Sponygyabob

johii 2014.08.27. 21:10:32

@Donkey Hote: Nekem is voltak fürjeim. Nálam valószínű kevés volt a helyük és agresszívak lettek egymással. Így néhányat le kellett vágnom belőlük, hogy elférjenek. De a te ólad nagyon szép tágas.
JOhi

Donkey Hote 2014.08.28. 11:11:31

@johii: Nekem is a régiek még kevesebben 8 voltak négy kakas és négy tojó és a kakasoknál csak egy domináns volt és a többit összetévesztettem a tojókkal, mert a nyakukon a tollak le voltak szedve.

Sponygyabob

2015.02.14. 10:53:19

Üdv mindenkinek!
Ha humorosra akarom venni, van egy találós kérdésem:melyik az az állat amelyik éjjel ki akar a tyúkolból jönni, megrágja az ajtókeretet. a tokot, küszöböt,de nem bántja a tyúkokat? Már bevakoltam a lukakat, ahol bemehet, de reggelre újabb rágcsálás volt. Ha van valakinek ötlete, megköszönöm. Mindenkinek jó hétvégét, boldog Valentin napot kivánok!

2015.02.18. 09:59:07

@kispofám: Köszi a választ. Közben személyesen is találkoztam a szemtelenjével. Azóta a tyúkól ajtóban van a vasvilla, hátha fel tudom nyársalni ha este kimegyek

berzeki 2016.09.11. 12:00:48

Ezt a fajta tojatót szeretik e a fürjek?

Nekem közösen vannak a tyúkokkal egy ólban.
Nagy a békesség, aminek örülök. A tyúkok nem bántják őket.
Egy tojató kellene nekik, mert szerintem a tyúkok lehet néha feleszik a fürjtojásokat.

Van e másnak jobb ötlete?
Kicsi az állomány: 6tyúk és 1 kakas.
süti beállítások módosítása