Kotlós - még öt nap
2013. április 11. írta: Rosa Rugosa

Kotlós - még öt nap

kotlós2.JPG

Ha minden jól megy, akkor jövő héten, 16-án kedden ki kellene kelni a csibéknek. A kotlósom rendíthetetlenül ül. Reggel van egy öt perces sétája, evés, ürítés, porfürdőzés, kis járkálás, aztán vissza a tojásokra. Készítettem egy videót is róla, de amikor a youtube kiírta a feltöltésnél, hogy a hátralévő idő 560 perc, akkor feladtam...  pedig olyan érdekes, mert amikor kijön, messziről kitűnik a többi közül. Nagy felfújt tollaival és azzal, hogy már most "mondja", amit majd a kiscsibéknek fog, kot-kot-kot. És ne zaklassa senki, érdeklődő kakasok ha a közelébe mennek, akkor kapnak kettőt és már el is oldalognak. de valahogy mindenki tisztelettel bánik vele. Nagyon tetszik.

kotlós1.JPG

Tizenhatot tettem alá, abból egy nemrég valahogy belegurult a vizes tálkába, úgy hogy annak annyi, maradt tizenöt. Most gyorsan utánanézek, mit is kéne csinálni a tojásokkal a kelés előtti napokon. Van egy, ami kicsit sáros. Akkora sár van az udvarunkon, hogy még ránézni is rossz, így sajnos a tojások egy része is tiszta sár. Nem szeretném, ha beragadnának szegények.

kotlós.JPG

Azt tudjátok, hogy nem lámpázok, de a tojásokat megfogdostam, jó meleg az összes, állítólag ez is elárulja, hogy "él"-e a tojás. Rendbe kell még tennem a tavalyi ládát, amiben a kotlóst tartottam a kiscsibékkel. Most olyan gyorsan elment ez az első hét! A legelső alkalommal, ami teljesen sikertelen volt, csigalassúsággal vánszorgott az idő, a következő évben szintén, de most valahogy gyorsan elrepült. Igyekeznem kell, hogy minden kész legyen, mire előbújnak a kicsik. Nagyon kíváncsi vagyok, milyenek lesznek? Vajon hány kopasznyakú lesz közöttük?

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr375216259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zorka4 · http://zorka4.blogspot.com/ 2013.04.11. 09:37:58

Szia, nagyon régóta olvasom a blogod, kb. egy éve legalább, és nagyon szeretem. nagyon sok hasznos infot találtam itt, amikor tavaly először lettek csirkéink. Akkor kotlóssal hoztuk el őket. Azóta felnőttek, és a tavalyi kotlósunk nagyon gyorsan elült, március elején. 21-ére vártuk a pipiket, amikor az első kikelt, annyira hideg volt kinn, hogy behoztam őket a mosókonyhába. kettő szépen kikelt és másnap reggel a kotlósom megdöglött. :( Kész voltam teljesen alatta a félig megbontott tojásokkal, szörnyű volt. mint kiderült valószínűleg hogy behoztam a melegben a tetvek elszaporodtak rajta és kiszívták az erejét. Hozzáteszem eddig nem voltak tetvesek a csirkéink, nem tűnt fel, pedig elég sűrűn járunk hozzájuk, a gyerekek is :) Meg két kispipit sikerült megmentenünk, mert folyamatosan lámpáztuk még a tojásokat, és a két kotlós alatt repedő tojásból még életben maradt két pipi, így most 4en vannak. hétvégén lesznek 3 hetesek. nagyon megviselt az az egész, de örülök, hogy legalább 4 életben van, és jól van, remélem nem lesz semmi bajuk.
Köszönöm az eddigi írásaidat is, tényleg mindig olyan jókedvvel jövök olvasni, és most nagyon kíváncsi leszek nálatok hány pipi lesz, nagyon szorítok nektek! Kinga

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.11. 14:08:55

@zorka4: Megnéztem az oldaladat, nagyon tetszik amit legutóbb kötöttél! Én ebben teljesen béna vagyok, de csak ámultam, hogy a fonalat is magad készíted, gratulálok!

A csibékhez. Ha én lettem volna a helyedben, lehet én is beviszem. Pedig valószínű semmi bajuk nem lett volna kint. Persze, hogy csak jót akartál!
Örülök, hogy az a 4 életben maradt. Egyszerűen betettétek őket a lámpa alá és így kelegettek tovább?

zorka4 · http://zorka4.blogspot.com/ 2013.04.11. 14:32:02

@Rosa Rugosa: Köszönöm kedvességed, nem olyan ördöngösség ám :)
Utólag belegondolva lehet nem fáztak volna meg, de ugye első csapat, meg a többi nagy tyúk is ott volt az ólban és féltem, hogy agyontapossák a kicsiket.
Ráadásul hajnalban halt meg a kotlós, akkor turbótempóban átpakoltuk egy dobozba a két meglévő kis pipit, a tojásokat meg másikba és infralámpával melegítettük, meg spriccelgettük vízzel, hogy a pára is jó legyen, ki ne száradjanak. Elég idegtépő volt, a két megbontott tojás kikelt, így lett 4, kettő még megtudta törni a tojást, de reggelre elpusztultak a benne levő pipik, a többi meg nem kelt ki :( 11 tojás volt alatta, ismerősöm mondta, hogy próbáljunk még pár napig várni a tojásokkal hátha... de nem lett belőle semmi.
legközelebb okosabb leszek, de nagyon sajnálom a kotlóst, annyira egy jófej, szelíd tyúkocska volt. :(
van házikós blogunk is, ahol a tavalyi pipikról raktam fel képeket, egy kicsit leálltunk, mert a házépítésről szólt. :)picihaziko.blogspot.hu/

Alexandra Sydneyből · http://alexandragasztroblogja.blogspot.com/ 2013.04.11. 14:47:12

Zorka, együtt érzek veled. Szörnyű érzés elveszíteni egy kotlóst :((( A mi csibéink (ők is négyen voltak, mára már csak 3 maradt) 3 hetesek voltak, amikor valami elkapta és megölte a kotlósunkat :((( Pedig olyan jó mama volt!

zorka4 · http://zorka4.blogspot.com/ 2013.04.11. 15:59:19

@Alexandra Sydneyből: jaj istenem, akkor Ti sem jártatok sokkal jobban :(
A kiscsibéitek megmaradtak azért?
Most tettem fel róluk éppen képet, ha valaki kíváncsi rá, olyan kis cukik :))) picihaziko.blogspot.hu/2013/04/uj-tavasz-uj-pipik.html

Csíkos Gabriella · www.facebook.com/gabriella.csikos.52?fref=ts 2013.04.12. 09:45:08

Valóban aranyosak.
Visszatérve még öt nap!
kíváncsi leszek a kis csibéidre. Nekem meg még 13 nap.:) én 17 tojást tettem alá egy ebből összetört. így 16 tojáson ül az a ki kotló amit kérdeztem,hogy a tavalyi július 29.-én kikelt csirke mikor fog kotlani. Hát ő lett az első kotló ebben az évben aminek nagyon megörültünk. Én sem néztem meg a tojásokat sem lámpával sem langyos vízzel rá bízom a természetre. Igaz nem a saját tojásainkat tettem alá,hanem cseréltem igazi paraszt tojásokra. Visszatérve ugyan is úgy tűnik a kakasokhoz nincs szerencsénk:( Tavaly 8 hónaposan gutaütés környékezte a kakast le kellett vágni. A tavalyi ültetésből lett 3 kakas ebből az egyik nem kukorékolt, levágtuk karácsonyra és a testvérét is mert a mostani kakas bántotta. Erre a most 8 hónapos kakasom meg lesántult igaz eszik de sajnos nem kukorékol, nem tud menni szinte és Őt is le kell vágnom. Remélem nem daganatos mint a legszebb jércém volt. Várom a kiscsibék érkezését fotókkal. köszönöm.

Csíkos Gabriella · www.facebook.com/gabriella.csikos.52?fref=ts 2013.04.12. 17:09:57

Képzeljétek mit találtam!
Vírusos betegségek:Marek-betegség
Jelenség/Tünet: Bénulási jelenségek, hajlított lábak, lógó szárnyak, görcsös lábujjak, mozgásképtelenség, pupillaferdülés és elszíneződés, daganatok, egyensúlyzavarok, hasmenés, lesoványodás .Ok: Tyúk-herpeszvírus, a bőrhám porában fordul elő, már csibekorban fertőz.Kezelés/Megelőzés: Naposcsibék oltása. Gyógyítás: nem lehetséges, a beteg és gyanús állatok eltávolítása, alapos fertőtlenítés.

Csíkos Gabriella · www.facebook.com/gabriella.csikos.52?fref=ts 2013.04.12. 17:10:27

Egybe nem ment el :((
Nos én erre gondolok a 8 hónapos kakasomnál ugyan is mint írtam a jércémet is le kellett vágni ugyan ezzel a tünetekkel és daganatos volt. Szerintetek a húsát ha nem gázos meglehet enni??? De ha nem látok több ilyet akkor is szerintetek,hogyan fertőtlenítsek??
Nagyon nagy az udvar az udvar kettő családé és a szomszédba is átjárnak és járhatnak ott meg rengeteg a katré. Amennyiben tud valaki segítséget kérem írjon ugyan is ápr.25.-én ki kelnek a csibéim és május elején meg jön 10 db előnevelt sárga csirke. Ugye holnap levágom a árva 1 db kakasom és mellé egy tyúkot is mert 2 tuti kitojta már magát 3 évesek. Így marad 9 tyúk vagyis 2 8 hónapos 1 8 hónapos kotló és 6 3 éves tojó tyúk. Várom a válaszotokat.Köszönöm előre is.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.12. 18:43:25

@Csíkos Gabriella: Sajnos azt hiszem tegnap óta van az, hogy egy komment nem lehet több 1000 karakternél, én is csodálkoztam. Sajnos azt hiszem nem lehet átállítani, pedig kár.

A Marek-féle betegségről itt olvastam, itt írnak a fertőtlenítésről is.

Az alapos fertőtlenítés... hát passz.
Nálunk már a vérszívók jelentkeznek, az egész szalmabálát borító kék ponyván ott rajzanak, kész vagyok.
Én sem tudom, hogy tudnék egy ekkora udvart "fertőtleníteni". Már az jutott eszembe, hogy egy időre bezárom a tyúkokat a kis helyükre, ott alaposan kitakarítok és nem engedem ki őket egy darabig. Már előre félek ettől az inváziótól. Teljesen tanácstalan vagyok.:(

Ráadásul "találtam" még egy kotlóst, valahogy befészkelt a szalmabálák közé, amin a ponyvát nemrég jól lesúlyoztunk fákkal, ki tudja mióta gubbasztott azon a 6 tojáson étlen-szomjan, mert nem tudott kijönni. A tojások teljesen kihűltek, most raktam alá másikakat, nem tudom mi lesz belőle.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.14. 07:36:33

Szomorú újdonság. Ma reggelre a kotlósom olyan furán ült, befelé, a fal felé fordulva, nem a kijárat felé. nem ellenkezett, amikor megfogtam, letettem a földre és úgy maradt. Bár a tojásokon ült, a tojások JÉGHIDEGEK, mint ha a hűtőből vettem volna ki őket.
Ezekből már biztosan nem lesz kiscsibe.:(((
Remélem legalább szegény kotlósom túléli.:(

zsuzsibuvar 2013.04.14. 11:45:27

Oh de sajnalom, drukk h megis legyen valami.
Fertotlenitesre en megprobalnam a kovafoldet, artani tuti nem artana, beszornek mindent vastagon, minden eloskodore jo, kiszaritja oket, nem vegyszer es ebben a kategoriaban a legolcsobb. Sztem probald meg.

Ja es mindenre itt otletelek, en kovetlek, akarhova is mesz, a blogspotot nem probaltad? En azt hasznalom, nem tudom mekkora lehet a komment, nalam nem kommentel senki (aminek oszinten orulok)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.14. 12:31:59

@zsuzsibuvar: A kovaföld tök jó lenne, de a legkisebb kiszerelés, ami rendelhető az egy raklapnyi talán 20-25kg-os zsák... már nem emlékszem.
Ha több embernek kéne, érdemes lenne rendelni és elosztani, de én ennyivel mihez kezdjek?

Szóval fura napjaim vannak, NEM VOLT SZÍVEM KIDOBNI a tojásokat, így kipróbáltam egy régi módszert. Egy a 20-as években megjelent Ethnographia folyóiratban olvastam, hogy az utolsó napokban onnan is lehet tudni, hogy a csibe él a tojásban, hogy beteszed a tojást vízbe és amelyik tojás mozog, abban él a csibe.
Mit veszíthetek, engedtem kellően meleg, de inkább langyos vizet egy lábosba és bepakoltam a tojásokat.
És tényleg elkezdtek mozogni!!! Tiszta para volt!:D Ilyet még az életben nem láttam.
Van másik tyúkom, aki épp nemrég kezdett kotlani, az alóla kiszedtem a pár napos tojásokat és betettem alá ezeket. nem is merek reménykedni, majd kedden kiderül, hogy volt-e értelme a cserének.

zsuzsi_buvar 2013.04.14. 13:00:17

En eddig ugy kb 3 kilo kovafoldet hasznaltam el majdnem 2 ev alatt, de en igen kis helyre szorom ki, csak a hazba, mondjuk 2havonta es a kajajukba keverek, abba eppen mindig, belso parazitak ellen. Nem tudom mennyi a raklapnyi, de beruhazasnak nem erne meg? Par evre letudnad a gondot.
Nalunk meg semmilyen eloskodo nem volt, a macskakra is szortam, a kutyakra csak azert nem , mert meg bennuk sosem lattam semmit (mondjuk oket az allatorvosotol kapott napalmmal kezelem havonta, de attol, h toluk elkapunk vmi durvasagot, nagyon felek)

A mozgo tojasok wow, lefilmezhetned, nagyon erdekes :D

redrabit 2013.04.15. 09:12:20

@Csíkos Gabriella:
Szia ... olvastam , hogy a marek féle betegségre gondoltál.
Nekem is voltak tavaly Olasz tyúkjaim, és egy kakasom, akik furán jártak . Volt olyan is , aki már szinte lábra sem tudott állni . Azt levágtuk. A kakasom megdöglött .. csak úgy ... reggel még jól volt, kukorékolt , délben meg a kapuban feküdt.
Megnézte őket állatorvos ( bár szerintem a lottón nyerte a diplomáját ) Ő azt mondta, hogy nem marek féle betegség. Hanem vitamin hiány. Bár amennyi vitamint a mi állataink kapnak , annyit a környéken tuti nem ad nekik senki .
Szóval a marekról tudni kell, hogy még apró korukban kapják el az állatok és elég hamar láthatóak a tűnetek. Nem élik meg a 8 hónapos kórt.
Legalábbis ezt egy tenyésztő mondta nekem . Kérdeztem én is , hogy oltassuk e a háznál kikelt pipiket, de arra az volt a válasz, hogy nem kell..
Na most légy okos Domonkos ...
Ti , hogy csináljátok ? Oltatjátok a kiscsibéket ?

Csíkos Gabriella · www.facebook.com/gabriella.csikos.52?fref=ts 2013.04.25. 18:01:05

Köszönöm a válaszokat. Nos levágtam a kakast és belsőleg semmi az ég világon nem látszott. Viszont tegnap meghalt egy tyúkom...a legszebb. Ugyan is reggel az ólban láttam 5 kis darab tojás sárgáját mint mikor levágom és benne van,majd kijött enni és visszaült a helyére. Elkeltett mennem itthonról kaptam egy telefont és mire haza jöttem kb 1/2 óra addigra meghalt. Azt mondják az idősek kitojhatta a tojástartóját,de azt nem találtuk meg. Rosa Rugosa!! Mi lett a csibékkel?????
Most én is izgulok,ugyan is ma 21 naposak a tojások a kotló alatt de még semmi nesz,igaz nagyon melegek a tojások. Ha holnap sem kelnek ki akkor megpróbálom azt amit te csináltál.
süti beállítások módosítása