Hajtogatja a gyerek napok óta. Udvarra kimenni... kimegyünk, anya is... kijössz... kimegyünk... itt megakad a tű, elakad a lemez és kezdődik újra. A gyerek kitartó, addig mondja, amíg be nem következik. Most mondhatnám, hogy kis akarnok, mert nem hagyja abba, de ránézek, elmosolyodik, amolyan kérlelőn és folytatja. Én megértem (pedig néha az agyamra megy ez a kántálás). Utál bent lenni. Rám van utalva, mit tehetne, mi más eszköze marad? Mondogatja.
- Ma egész nap kint voltunk, mindjárt sötét lesz... na jó, megetetem a babát, meg elpakolom a tányérokat, aztán kimegyünk egy kicsit, jó?
- Jó - bólint lelkesen, de biztosra akar menni és kedveskedve folytatja. Hol elszomorodva, hol nevetve, de mondja. Udvarra kimenni... kimegyünk, anya is... kijössz... kimegyünk...
Aztán végre evett a baba, a tányérok felületesen elpakolva és kimegyünk. A pipikhez. Szereti a kutyát, a macskát, mindent, de tyúkoknál a legjobb. A tyúkok passzív játékosok. Az ő világában ez nagy érték Olyan jó nyugis. Ha dob nekik valamit, megeszik. Ha üldözi őket elfutnak, egyébként csinálják a dolgukat, nem kezdeményeznek.
- Gyere, hadd öltöztesselek fel, összeszedheted a tojásokat!
És jön. Mire felhúzom a cipőm, már kint berreg valamelyik műanyag gépen, aztán indulunk a tyúkokhoz. A baba úgy ül a babakocsiban, mint ha beragasztották volna, pedig nem jellemző és meredten bámulja a tyúkok kiszámíthatatlannak tűnő mozgását. Bekúszik a képbe a tesó, egészen a tyúkok közé, hátul a lovak bambulnak. A legérdekesebb tevékenység és a legjobb mozi, mindenki elégedett, én meg örülök a pillanatnyi csendnek. Ami persze valóban pillanatnyi. De már rutinosan képes vagyok kiélvezni a pillanatokat.
- Tegyünk kukoricát az utánfutóba és akkor onnan eteted a pipiket?
- Igen! Kukoricát! Még, sokat, éhesek! - és már énekli is a Tűzoltó Sam dallamára, hogy ku-ko-ri-ca otterem...
A kis tűzoltóautó utánfutója megtelik kukoricával. persze ő egyedül akarja önteni, szállítani. Feltérképezi a terepet, hol van a legtöbb tyúk és hangos örömittas csatakiáltással megindul a gyorsan szétrebbenő tyúkok közé. Elkezdi szórni a kukoricát, de közben kivan, amiért a tyúkok nem esznek az utánfutóból. Aztán lassan rájön, hogy ha folyamatosan kurjongat, - Gyertek már ide, nézzétek!- akkor a tyúkok nem nagyon fognak közelebb merészkedni. Kicsit elcsendesedik, a tyúkok körbeveszik, most már bátran csipegetnek.
Ez a feladat sikerült, eszébe jut miért is jöttünk, persze, a tojások!
Mióta járni tud, szinte minden nap ő szedi össze a tojásokat. Én pedig annyira csodálom és csodálkozom, örülök és irigylem, hogyan lehet több mint egy éve hangosan, izgatottan felkiáltani (most már érthető szavakkal), -Nézd! Tojások, huhú! Minden nap. És bemászik, beteszem, aztán szedi és közben hangosan számoljuk. Elégedetten visszük kifelé.
Beesteledett. Egy nap véget ért.