Megérkeztek
2011. november 06. írta: Rosa Rugosa

Megérkeztek

Volt némi technikai káosz nálunk, ezért csak mára sikerült posztot kreálnom, a következő is csak a jövő hét hétfőre várható, de addigra remélem rendeződnek a dolgok.

Megérkeztek a tyúkok. Inkább még csak jércék, teljesen különböző korúak, vannak egészen fiatalok, meg jó pár 20-25 hét körüli. Összesen negyven. A helyzet röviden? TISZTA KÁOSZ. Azt sem tudom, hol kezdjem, olyan össze-vissza lett minden.

Külön ólban vannak a már meglévőektől, de egy udvarban velük. Régebben írtam arról, nálunk hogy néz ki a tyúkudvar, az ól körül van egy elkerített kis rész, de egyébként ki vannak engedve egész nap a hátsó kertbe, ahol a lovak is vannak. Nem vagyunk egy polír család, a kerítésünk lyukas hátul, teljesen benőtte a líceum, a tyúkok ott szoktak hűsölni -legalább is nyáron- a kerítés két oldalán a hatalmas bokor alatt. Na de most. Az öregek, gondolom kikészültek a sok nyikorgó kicsitől egyszerűen úgy döntöttek, kitörnek a kertből. Tiszta ciki, ma reggel vittem a gyerekeket a suliba és mit látok, majdnem a komplett régi tyúkcsapat (16-an vannak a kis Japán párral együtt, ebből12 tyúk van) már a szomszéd utcában csipegetett. Basszus, nem hiszem el, akkor hirtelen megfogadtam, megesszük az összeset...

Két napig külön tartottam a két tyúkcsapatot, a kicsiket és a régieket. Ezt úgy csináltam, hogy reggel kiengedtem az "öregeket" az ólból és kaját is a kis tyúkudvaron kívül adtam nekik. A régi ládából készült tojóládát (erről itt írtam korábban) is kitettem. Aztán kieresztettem az újakat, rájuk csuktam a tyúkudvar kapuját, ők bent maradtak. Úgy terveztem, hogy este majd a kicsik elülnek és akkor beeresztem a nagyokat is a helyükre. Hát ahogy én azt elképzeltem. Mi elugrottunk előtte egy teccsó bevásárlásra, a gyerekeknek már vagy két hónapja ígértem, hogy elverhetik a megtakarított pénzecskéjüket, szóval sötétre értünk haza. A hold már fent figyelt, de a kicsik azok tojtak bemenni a helyükre. Nem tudom, lehet vakok, vagy azt hitték a holdra, hogy felkelt az esti nap, de vígan kapirgáltak eszegettek még kint a tök sötétben. Na de ez hagyján, az öreg tyúkokat nem láttam sehol. Elemlámpával kezdtük keresni őket. Találtunk ötöt az egyik istállóban. Megpróbáltuk kizavarni őket, de ezek csak futkostak össze vissza, véletlenül se a tyúkól felé mentek. Akkor a lányom megvilágította nekik az utat, befutottak. Na jó, de hol a többi? Hát, bebújtak mind a tizenegyen a kb. 70x50x70cm-es tojóládába. Kinyitottam a tetejét, hát annyira kellett röhögnöm... Mondom a lányomnak, gyere, ketten bevisszük a tyúkudvarba, ott már biztonságban lesznek, nem nehéz a láda. Persze, nem nehéz, csak kihagytuk a számításból, hogy 11 tyúk is ül benne. Amikor felemeltük, egymásra néztünk és úgy elkezdtünk nyeríteni, hogy majd elejtettük a ládát. Elképzeltük a buta tyúkokat ahogy ott benn gubbasztanak. Végül is most, 2 nappal az újak érkezése után, már összeeresztettük őket, nem foglalkoznak egymással, nem bántják a nagyok az újakat. Azért volt egy-két bepróbálkozás, de jellemzően a kis japán tyúk kötekedett és a kopasznyakú tyúk, ők vannak, a csapat ranglétrájának a legalján, gondolom élvezték, hogy valakit megcsapkodhatnak.

Hát, egyenlőre ennyi, megyek kerítést csinálni, főleg ha a kisinas segít, vagy legalább nem akadályoz...

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr273359549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

barom-fi 2011.11.08. 15:06:37

Már nagyon vártam a híreket, meg a jó kis leírást. Jót derültem! És szépek a tyúkocskák, gondolom még nem nagyon tojnak... Vagy igen?
Az én négy új tyúkom még mindig külön csapatot alkot, elkülönülve a régi bagázstól. Csak időnként kamikazéznak be a többiek közé. És senki nem tojik, egy-két naponta akad csak egy-egy tojás!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2011.11.10. 08:43:30

@barom-fi: Ezek még elég kicsik, de tegnap a ládában 11 tojást találtam, ráadásul volt köztük 3 nagyon hosszúkás, szerintem ezt az újak tojták, mert a régiek mostanában napi 5-6 tojást adtak.

Hány tyúkod van? Mennyi idősek és milyen fajták?
Adsz nekik tojótápot?

barom-fi 2011.11.11. 11:48:30

@Rosa Rugosa: Ez szép teljesítmény. Nekem most 12 tyúkom van meg 4 kakasom (meg lesznek ritkítva hamarosan), de jó ha 1-2 tojás van naponta.
3 öreg barna tojóhibrid van (2 és fél évesek), 4 egyéves tojóhibrid, ezeket most vettem, a többi idén áprilisi kendermagos-fehér. Olyasmik, mint a te képeden. Ja, és van egy barna kopasznyakú. Jó vegyes a csapat.
Tápot nem vagyok hajlandó adni nekik, mert az az elvem, hogy ha egyszer már otthon tartom őket, akkor csak egészséges cuccot egyenek. (Egyszer elolvastam egy táp összetételét, ott volt rajta, hogy GMO kukurica is van benne). Kapnak konyhai maradékot, és késő délutánonként trágyázzák meg túrják a kertünket.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2011.11.13. 12:02:17

@barom-fi: Igen, a tojótáppal igazad van, én is olvastam, hogy tartalmazhat GMO-s kukoricát...
Őszinte leszek, engem az elején rábeszéltek és én adok nekik, a kajájuknak úgy a 10%-a a tojótáp. Nem tudom, mennyivel lenne kevesebb, ha nem adnám.
Mondjuk a kicsiknek futort, meg foszkált adok, ha elfogy ez a zsáknyi tojótáp, akkor azt hiszem kipróbálom anélkül.
Mondjuk lehet, hogy ezek anélkül is tojnának, egyszer azt olvastam, hogy a tojó- vagy húshibridek akkor felelnek meg a rájuk vonatkozó mennyiségeknek, ha speciális tápot kapnak.
Tavasztól én is leállok a tojótáppal, aztán kíváncsi leszek, mi lesz az eredmény, nagy lesz-e a visszaesés.

korenka 2012.01.18. 13:50:24

A tojótáp elhagyásról majd mesélj kérlek. Marhán érdekel. Én sem szívesen etetném mindenféle vacakkal a tyúkokat, én magam is kerülök minden adalékot. Ez a GMO-s kukorica vérlázító. Lehet ilyet forgalmazni?

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.01.18. 14:20:28

Hát, nem tudom, hogy lehet-e forgalmazni, de tényleg rá van írva a táp címkéjére, hogy az is van, vagy lehet benne.
De úgy hallottam, a felvágottakban mi is ehetünk GMO-s szóját, mert ugye annak a nagy része az USA-ból érkezik és a felvágottak tele vannak vele...
Próbálok beszerezni néhány újabb irományt arról, hogyan etessük a "bio" tyúkot (hogy azért tojást is tojjon...). Most nem adok nekik tápot, csak kukoricát, kukoricadarát, meg futort, kipróbálom, idén milyen lesz a hozam táp nélkül.
Majd lassan szedek össze néhány jobb könyvet, azokat is ki szeretném tenni, csak elég béna vagyok a szerkesztésben, jó lenne néhány posztot kigyűjteni téma szerint és oldalra kitenni, de majd rájövök, csak túl sok időm nincs itt okoskodni ezeken.:)

zsuzsi_buvar 2012.03.27. 18:50:05

En bio tapot adok nekik, mert sajnos nincs akkora helyunk, h onellassanak. Ebben szoja van, igaz nem GMO, meg bio is, de nem orulok neki. Van szojamentes tap, de az meg nem bio, szoval valogathatok, melyik ujjamat ussem a kalapaccsak, kompromisszumot muszaj volt kotni :P

Bodnárné 2012.07.28. 05:28:56

Sziasztok!
Egy éve -soha nem gondoltam volna- állattenyésztésre adtuk a fejünket. Ha lúd, legyen kövér- rögtön húsz paraszt-és 35 húshibrid csirkét szereztünk be.
Ebből a parasztcsirkékből a jércéket hagytuk meg az idei évre, szám szerint 9 darabot.
Az egyik állandóan kotlott, így a "net-tanfolyamot" kihasználva ráültettem a tojásokra. Kezdő lévén büszke vagyok a 9 kikelt csöppségre. Tavasszal a férjem nyúlólat készített, kaptunk 5 nyulat, s már van három egyhetes kicsikénk.(Én biztos nem dolgozom fel az aranyoskákat.)
Két hete a piacról három libuskával tértünk haza és ma mindjárt indulunk kacsát venni. Ahol három lúd elfér, ott talán tíz kacsa is felnő.
A csirkéket ólban tartjuk, a kifutóval együtt nagyobb, mint a tiétek-egy kicsit.
Az udvarra nem engedjük ki, én vagdosom nekik a zöldet s minden más ételhulladékot kapnak.
Táp kizárva, csak az indítótápot használtuk, mondván, hogy táposat a boltba is tudunk venni.
A kicsik most már 5 hetesek, de a kotlóssal együtt le vannak rekesztve az ólon belül.
Szeretném megpróbálni összeengedni őket a nagyobbakkal, de félek, mert mindenki óva int tőle. Az mondják, a nagyobbak bántanák a kicsiket. Nem tudom, mit tegyek.

korenka 2012.08.01. 15:25:21

Bodnárné! Gratulálok, hogy ilyen bátor voltál és belevágtál rögtön ekkora állománnyal! Idén csirkékkel kezdtem, jövőre szeretnék libát és kacsát is. Te mivel eteted a libákat és kacsákat? Együtt alszanak a csirkékkel az ólban, vagy kint maradnak éjszakára a kifutón?

csöpianyó 2012.08.01. 23:19:06

Sziasztok!
Uj hozzászóló vagyok Nálatok,de már régóta ol-
vasom a blogot. Sok hasznos dolog van benne amit fel is tudtam használni. Először tartok
tyukokat. Előneveltként vettem 13 db-t. Már
nagyon szépek és mostanra 7-8 db tojást tojnak
naponta. De van egy igen nagy gondom. A tyukudvar földes. Ma az ol takarítás után a
talajt megbolygattam és rettentő büdös volt.
Kérdésem mit tudok tenni ellene? Várom a segítő válaszotokat.

Espelette 2012.08.02. 10:52:28

@csöpianyó: Mekkora kifutojuk van? A foldes azt jelenti, hogy semmi zold nincs benne, csak a puszta talaj? Ha kicsi a helyuk, akkor szerintem olyasmit kellene csinalni, mint amit a dongolt foldes tyukollal, vagyis szalmaval beszorni, azt aztan ossze lehet gyujteni ugyanugy, mint a tyukol takaritasakor es igy talan nem lesz budos az udvarukon a fold.

csöpianyó 2012.08.02. 12:00:39

@Espelette: a kifutó 12x3 m + az ol 2X2,20m
Amikor meghoztuk Őket, még volt zöld az ud-
varban, de már kicsipegették. A zöldet úgy
pótlom,hogy minden nap szedek nekik tyúkhurt,
illetve salátát 3 fej, főttkrumpli kukorica
darával. Az olba faforgács van alatta beton.
Könnyű takarítani,nincs is vele gondom.
Az udvar ami nem tetszik a szaga miatt.
Az igazság, ha száraz idő van nincs szag, ha
kapirgálnak akkor sincs. Ezt úgy vettem észre
hogy a bejárati ajtóhoz sok föld került, és
azt kapával elhúztam.
Az udvarban van letéve járó lap, egy pár darab.
Nyitott hűsölő is van ami alá betudnak menni.
Kérdésem: a szalmát az egész udvarba szórjam
szét, mennyit és milyen időközönként cseréljem?

Espelette 2012.08.02. 12:28:49

@csöpianyó: Azt elhiszem, hogy hamar kiettek a zoldet, ennyi tyuknak nem tul nagy a kifuto merete. De az nagyon jo, hogy potolod.
A szalma (vagy valami mas alom) felszivja, amit a tyukok odacsinalnak, es ugyanugy lehet takaritani a kifutot, mint az olat. A csere gyakorisaga attol fugg, mennyire piszkitjak ossze a tyukok. Szerintem tegyel egy probat, ha van olyan resz, ahol erosebb a szag, oda terits egyenletesen szalmat vagy mas almot, aztan meglatod, hogyan piszkitjak ossze.
süti beállítások módosítása