Háztáji és nagyüzemi csibesors
2011. augusztus 05. írta: Rosa Rugosa

Háztáji és nagyüzemi csibesors

Amikor kikelt a kiscsibe, amit tulajdonképp nem is láttam, csak hallottam, mert a kotlós alá húzódott, félrekotortam a kotlóst egy hosszú bottal -amire vert olyanokat a csőrével, hogy hűdejó ötlet volt. Aznap elő se bújt. Másnap már kezdtem aggódni, hogy éhen, vagy szomjanhal, de akkor utánanéztem a könyvekben, ahol azt írták, a csirkének 48 órás tartalékai vannak a kelést követően. Szóval másnap a kotlós -akit sajnos azt hiszem kissé megzavart a többi még ott lévő, ki nem kelt tojás, amiken ülni akart még- hangosan odavezette az ólba tett kukoricadarához a kiscsibét, aztán a vízhez és ő maga is evett, ivott, úgy mutatta a kiscsibének, mi a pálya. Néha dobott elé egy kis darát. Aztán vissza a fészekre, a kicsi meg aláfurakodott és gondolom sunyni kezdett, mert csend volt.

Az első kajálás (a tyúk engem hesszel, azért nem figyel a kajára...:D)

Ez valahol olyan gondoskodó, olyan megható volt, ahogy a kicsi futott utána, ahogy ott csipogott, az meg kot-kot-kot hanggal hívogatta. Vagyis nem is megható. Hanem azt hiszem csak egyszerűen NORMÁLIS.

Eszembe jutott hogy mit olvastam a könyvekben a nagyüzemi tartásról, (a tyúkos könyvekre gondolok, ahol szinte csak erről tudtam olvasni) a technológiákról.

Keltetőgép, naposcsibék szexálása, válogatás. Jércék az egyik oldalra, kakasok a másik oldalra. Fémhordóba, nejlonzsákba, vagy egyenesen a húsdarálóba. Tudom, hogy így gazdaságos, de már olvasni is szomorú. Komolyan, azonnal a haláltáborok jutottak az eszembe az egészről. Mi is megesszük őket, de valahogy ebben a nagyüzemi tartásban olyan kegyetlen minden. Számok, statisztikák, értékek.

Így telik a nagyüzemi naposcsibe első napja, főképp, ha kakas

Azért annyit hozzáfűznék, hogy bár mindenki megdöbbentőnek tartotta, azért illik tudni, hogy ennek ez a módja, mióta létezik nagyüzemi csirketartás. Az pedig elég régóta létezik, mint írtam, régen fémhordóba vagy nejlonzsákba zárták és gondolom vitték a fehérjefeldolgozóba. A kakast ugyanis nem éri meg felnevelni a szigorú számítások szerint, tehát a leggazdaságosabb mielőbb megsemmisíteni. Ez az olcsó hús (egyik) ára.

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr743121611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gotami 2012.04.26. 19:11:15

...hááát. Mit mondjak, megnéztük a csatolt kisfilmet. A leánygyermekem itt zokog, és megesküdött, hogy a mi pipijeink nem lesznek szelektálva, és végelgyengülésben halnak el. Borzasztó.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.04.27. 19:15:15

@gotami: Mi holnap vágunk kakasokat, vagy hatot. Káosz, ami az udvarban van, egyfolytában üldözik, tépik a tyúkokat. Most lesznek lassan 1 évesek.
De olyan érdekes amit írsz. Az elején én is úgy voltam, hogy komolyan aggódtam, hogyan fogom viselni az első vágást. Tudtam, hogy szükséges, de azért mégis... Amikor az első kakasokat levagdostuk, ugyanaz volt, mint most, vagyis már halálra kínozták a tyúkokat.
De valahogy jobb érzés így eltenni őket láb alól, hogy azért normálisan, szabadon élhettek.:)
De pl. kiscsibéket így megölni valahogy olyan embertelen, olyan személytelen és lélektelen.

gotami 2012.04.27. 21:58:08

Megnéztem a vágásról is a filmet. Igazán humánus - ha lehet ilyet mondani! Ami a lánykámat feldúlta, az az volt, hogy azonnal dobták ÉLVE!!! a darálóba a kicsiket! Mi is itt ajnározzuk őket, és tudjuk hogy ők is a táplálkozási lánc részesei, de....szóval de!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.05.01. 23:40:47

@gotami: Igen, van ebben valami borzasztó. Mint ha nem is élőlények lennének, olyan kegyetlen ez az egész.

Donkey Hote 2014.12.06. 18:43:04

Ez iszonyúan durva. Főleg mikor abba a daráló spirálnak tűnő dologba tették. Úgy dobigálták a csibéket, mint valami élettelen dolgot. A még félig ki nem kelt csibékkel is hogy bántak. Nagyon felháborító!
süti beállítások módosítása