Reakció a stresszre
2011. május 16. írta: Rosa Rugosa

Reakció a stresszre

 Nos, miután megtörtént az első kiválasztás, mi pedig jól belaktunk a két kakaskából, másnap hangos kotkodálásra lettem figyelmes. Gyorsan kimentem és azt láttam, hogy az egyik tyúk bebújt a szénabálába és alig látszik ki belőle. A kakasunk pedig ott áll a szénába fúrt lyuk előtt és úgy tesz, mint ha őrizné! Aztán vagy 10-15 perc múlva a tyúk kikászálódott a kis fészekből, amit magának készített és azonnal a  vizestálhoz rohant és csak ivott és ivott.

Én meg mit látok odabenn lapulni? Az első tojást!

Már annyira régóta vártam, persze tudtam, hogy még nincs itt az ideje, de azért mindig vártam azt a napot, amikor majd az első megjelenik. Úgy hogy önző módon le is csaptam rá, közöltem a gyerekekkel, hogy márpedig ez az enyém lesz és egyedül fogom megenni. Nem volt óriás darab, napsárga dupla sárgájú. Sőt, mint ha inkább enyhén zöldessárga lett volna. Amikor felütöttem, a fehérje nem folyt szét, hanem szépen egyben maradt. Egy finom tükörtojás lett belőle.

Azóta minden nap van egy tojás, most már nem a szénában, hanem az egyik szalmabálában, mindannyiunk nagy örömére.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr352891853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsuzsi_buvar 2012.03.27. 17:45:10

Imadom a friss tojasban h egyben marad. Neha annyira tomor a feherje, h a sargajat is bevonja mire megsul :)
süti beállítások módosítása