Ez is utolért minket.
Amíg számtalan állatunk volt, takarmányhegyek, széna, szalma, addig semmi. Ló, kecske, malacka nem vonzotta őket. Most, hogy csak a tyúkok vannak, talán a többi helyett lett patkányunk. Még ősszel egy szép délelőttön láttam, hogy fut az istállótetőn. Azt hittem elájulok. A ritkán használt műhelyépületünkbe fészkelhettek be. Tettünk ki élvefogót, semmi. Mérget is, de nem sok eredményét láttuk.
Most a macskák lendültek támadásba. Julcsi a kandúr (piacos macska, csak úgy elhoztam, lány nevet adtunk neki, mert mi más lehetne egy piacos macska, mint lány), Manó a matuzsálem (kb. 10 éves már) és egy féléves névtelen macska, aki egyszer csak ott ült a teraszunkon, nem nagyon zavart minket, különösebben nem is érdekelt, szépen megnőtt és elég ciki, hogy hogyishívjákként beszélünk róla. "Tudod az, amelyiknek nincs neve." Ezt elég körülményes állandóan kimondani, lehetne Anonymus. Vagy Jegyző.
Szóval a kis veterán Manó cica, letett egyet a lábtörlőre, pár héttel később Julcsi is hozott egyet.
Azért kivagyok, nem tudom hogyan lehetne kiírtani őket. Mármint a patkányokat. Nem tudom, hogy ha kettő volt, akkor mennyi lehet, hol fészkelhetnek, milyen áruló jeleket keressek? Akinek van tapasztalata, kérem segítsen!
Találtam egy-két videót, de kétségeim vannak. Szerintetek?