Nyaraltunk egy kicsit. Olyan igazit. Gyerekek nélkül, bérautóval hátizsákkal, gazdaságos teccsó sátorral (mert ott úgy sem esik az eső) és hálózsákkal.

Akinek van gyereke, az tudja, milyen az, amikor az embernek tulajdonképpen az egész napja, beosztása, terve a  messzemenőkig kiszolgáltatott. Nem tagadhatom, mekkora pihenés volt magamtól ébredni és mindent úgy csinálni, ahogy tervezem, vagy épp akkor gondolom.

Nagyon rég jártam ezen a szigeten és nagyon örültem a visszatérésnek. Érdekes volt látni, mi az, ami nem változott, mi az ami igen, mi az amit régen észre sem vettem, most pedig igen.

No de maradjunk a tyúkoknál. Például azonnal észrevettem, hogy az egyik kemping mellett, ahol egy pár éjszakát eltöltöttünk, tyúkok kotkodálnak, kakas kukorékol (a sötétedés nem zavarja, este tízkor még úgy érezte, dolga van). Rögtön az jutott eszembe, vajon itt mivel etetik a tyúkokat? Száraz, kopár hegyek, nem igazán az a kukorica termő vidék. Bár a rengeteg éttermi kajamaradék, aminek jó része zöldség és fehérjedús tengeri kütyü, bizonyára kiváló eleség a tojó tyúkoknak. Na meg a milliárd kabóca - már ha a tyúkok fel tudják falni őket. Egyáltalán, hogy nézhetnek ki? Miután itt a betonnal nem spórolnak és volt legalább két és fél méter magas betonkerítés, ki kellett találnom, hogy tudnék oda átkukkantani. Végül találtam egy betonból öntött mosdót, ami kellő magasságban volt, erre felmásztam és átlestem.

Később megtaláltam egy másik utcából a tyúkok helyét, nem volt túl szívderítő látvány. Azonnal a kerítéshez rohantak, amint kiszálltam a kocsiból, tuti éhesek voltak (az enyémek is akkor rohannak ilyen őrült tempóban, ha véletlenül kimaradt egy etetés. Szóval ilyen tyúkokat láttam, na meg pár elhullott állatot, nem tudom mi történhetett velük.

Hamarosan továbbálltunk innen, átvágtunk a sziget déli részére, a hegyek között teljesen más volt a vegetáció, az idő is jó pár fokkal hűvösebb volt, az olajfákat olykor felváltották a tölgyek és a szelídgesztenyések. Egy éles kanyarban bukkant fel ez a forrás, ahol a tyúkok éppen ittak. Na ezek nem voltak éhesek, kb. olyan szabadon kószáltak, mint a kecskék, amikor kivetődtem a kocsiból, hogy lefotózzam őket azonnal rohanni kezdtek, a kakas figyelmeztető hangja kíséretében. Nagyon szépek voltak. A tyúkok feketék, a kakas kendermagos. Készítettem pár fotót, de nagyon gyorsan menekültek...

Átértünk a déli oldalra egy korábban csendes, gyönyörű és szinte lakatlan helyre. Ez a hely eléggé megváltozott, méretéhez képest hatalmas néptömegek uralták, éjjel dübörgött a zene. Ez lehetett az oka, hogy amikor folyamatos kakaskukorékolásra ébredtem, azt hittem álmodom, mert a sátor fedetlen tetején kipillantva a csillagokat, sőt, magát a Hadak Útját láttam. Ez akkor mi? Ránéztem az órára, hajnali két óra múlt pár perccel. És a kakas egész éjszaka kukorékolt. Megállás nélkül. Másnap az egyik helyi tavernában ülve azon vicceskedtünk, hogy kakast kéne ennünk (szerepelt az étlapon), hát ha éjjel nyugalmunk lenne. Bár ez a szerencsétlen, ha így folytatja, halálba üvölti magát és elenyészik végelgyengülésben. A kakas ugyanis másnap is egész éjjel üvöltött. Talán reggel 9 és délután 2 között tartott egy kis szünetet, de éjfélkor, amikor a szikrázó égboltot bámultuk, még bőszen kukorékolt, félpercenként. Hálát adtam ekkor mindenféle isteneknek, hogy bezzeg nekem milyen rendes kakasom van, nem pedig egy ilyen hasadt személyiség.

Ezek után már csak a kultúrprogramok keretében fotóztam kakast. Ezek a tárgyak biztosan korábban is ott voltak, de "bizonyára elkerülték a figyelmemet", mert hogy korábban itthon sem érdekeltek a tyúkok különösebben.

A képek Heraklion régészeti múzeumában készültek.