A mai posztban egy öt gyermekes anyuka mesél arról, hogyan alakult az életük, amikor a város után a vidéket -ezzel együtt a tyúkokat- választották. Kiseri blogjában, aminek mottója "Egy öt gyermekkel megáldott családanya nagy-sok öröme a viszontagságok közepette" részletesen olvashattok életéről, munkáiról. Hezitáló tyúktartók olvassatok, itt egy hazai ötlet, tyúkól építésre a fagyasztós tyúkól mellé!
Látszik, nem voltam túl bátor megmutatni igazán szedett-vetett tyúkudvarunk, jó későn írok, de arra a biztatásodra apellálok, hogy bármit mutassunk meg...
Előrebocsátom azt is, férjemmel mindketten budapesti lakótelepi gyerekek vagyunk, házasságunk után költöztünk vidékre, egyrészt kényszerből, másrészt azt gondoltuk, jobb lesz a gyerekeknek itt felnőni. Szépen lassan megszerettük, megszoktuk, ma már teljesen másképp élünk, mint azt valaha is gondoltuk volna. Kenyeret sütünk frissen őrölt búzából, szappant főzünk, kertészkedünk, újrahasznosítunk, 5 gyerekkel, miniházban.
A tyúkok is ennek a megváltozott életnek az eredményei... Világéletemben rettegtem a csirkéktől, de komolyan! Sose gondoltam volna, hogy szeretgetni és dédelgetni fogok egy szárnyast... és most de.
Az egész egy kiskakassal kezdődött tavaly októberben, akit a társai folyton bántottak, mi befogadtuk és megszerettük, majd jött mellé egy tyúk, mert az kell, majd még kettő, mert csak. Ma három gráciánk van, a kiskakas sajnos elaludt...
A kakaska kezdetben egy gyümölcsösládában lakott az ajtónkon belül, nappal pedig elkerítve legelészett két szék között. A dróthálóra a feltámadt vadászösztönű tacskónk miatt volt csak szükség, ám hamar szabadon kóricálhatott a kakas, sikerült megértetni a kutyussal, hogy ő nem préda, hanem családtag.
A tyúk megérkezésekor már semmi gond nem volt ezen a téren, naphosszat a kertben kapirgált a két baromfi, én meg két leveskavarás között riadtan rohantam ki mindig, merre vannak, ha eltűntek a látókörömből. Ilyenkor a tacsi elém állt és szinte húzott arrafelé, ahol épp a két kis pipi megtalálható volt, megnyugtatva engem, hogy élnek és virulnak, ő bizony vigyáz rájuk!:)
Ám ily módon már nem lakhattak a ládában, és gyors megoldásként vettem nekik egy kidobásra szánt régi irattartó szekrényt mindössze 1000 forintért. A belsejébe a férjem befúrt egy ülőrudat, az aljába pedig újságpapírt teszünk a potyadéknak, éjszakára pedig biztonságosan bezárható. Körül is kerítettük, nem túl nagyra tervezve, mert szerettük, ha kint mászkálhatnak, olyan jó volt nézni őket...
Aztán vettem két tojót is, és januárban mindhárman elkezdtek tojni. A tojófészekkel voltam bajban, nem tudtam, mit és hogyan alakítsunk ki nekik, a szekrény pici, oda hiába tettünk kosarat, kipukkadt labdát, szalmát, akármit, valahogy nem tetszett nekik, csak simán a kakijukra pottyantották a tojást... Aztán egyszercsak a konyhaablak alatti padon találtak maguknak egy megfelelő helyet: egy nagyméretű virágcserepet!:) Felváltva jártak rá, a gyerekek meg boldogan gyűjtötték be a finom zsákmányt, még hajolgatni se kellett érte:)
http://kiseri.blogspot.hu/
Ám a tavasz megérkezésekor változtatnunk kellett a szabad mászkáláson, féltettem a kibújó növénykéket. Férjem nagyobb részt kerített el nekik, be lettek zárva szegénykéim, sose felejtem el azokat a pillantásokat... De pár nap alatt megszokták, hogy vége a nagy sétáknak, szerintem nekem jobban hiányoznak ők, mint én nekik...:) Szerettem, hogy néha felszállt egyikük a konyhaablakba és bekopogott, kárált kicsit, meg hogy ott napoztak a virágládájukban az öreg padon.
Szóval az ól elég béna, szerettük volna lefesteni meg egy tetőt eszkábálni rá, hogy ne ázzon szét, ehelyett csak egy ronda bútorlap óvja az esőtől, nem mutat olyan szépen, mint mások tyúkpalotái:) Tojóládának a virágcserepet tettük be mellé, változatlan a lelkesedés iránta. A girbe-gurba kerítés és a kapunak nehezen nevezhető készség az én panellakó férjem kezeműve... van még mit tanulnunk:)
Mind szeretjük ezt a három tyúkot, külön egyéniségek, nagyon jó figyelgetni őket:) Szeretnénk majd rendes helyet összehozni nekik, és még pár csirkével növelni az állományt, minél előbb, hogy sok finom tojásunk legyen, majd esetleg még sültcsirkénk is...
Eri
