Szombaton levágtuk a libákat. Régóta ott volt a levegőben, csak valahogy mindig elbizonytalanodtunk. Levágtuk, elég pontatlan fogalmazás, a férjem levágta őket. Az istállóba lettek bezárva, ahol a bokszokat nem túl magas fal választja el egymástól. Az egyik az egyikbe, a másik a másikba. Én annyira tudtam, hogy valami ilyen lesz, amíg az egyiket vágta a férjem, a másik átvetődött a túloldalról -ahonnan úgy gondoltuk esélytelen átjönni- és vadul védelmezte a társát. Nos, a belezéskor kiderült, mind a kettő gúnár volt.
Két hete a dabasi vásárban vettünk késeket (már rég esedékes volt), úgy hogy a kiváló eszköz már megvolt.
Nem voltak valami kövérek, pedig igazán nem sajnáltam a kaját tőlük, igaz, azt nem volt szívem megtenni, hogy bezárjam őket és hát ez az őrző-védő fitnesz életmód meg is látszott rajtuk. Az egyikőjük zúzájában egy alig felismerhető 2 forintosra bukkantunk...
Jó sok tolluk volt, a gyerekek is segítettek tépkedni, a kettőről egy dagadt kispárnára való pehelytoll biztosan lejött. Kutakodtam a neten, de nem sok okosat találtam, hogyan kell kezelni, nem baj, majd felhívjuk a dédimamát, aki még tudja.
Hogyan készítettük el? Hát, úgy döntöttünk, ilyen finom hússal nem kell sokat kavarni, só, majoranna, bedörzsölés. Körbepakoltuk őket almával, aztán alufólia és vagy 2 óra sütés.
Az asztalnál a férjem felolvasta József Attila versét, érezzék a gyerekek, hogy nekik most mennyire jó...
1.ső strófa
De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.
2. strófa
Mig a cukrot szopogatnám,
Új ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.
1916-1918 (?)
Nos, áhítattal hallgattuk, miközben az orrunkat csiklandozta a libasült és a párolt káposzta illata. Aztán felriadtunk a kellemes bódulatból és felfaltuk őket. Nem vagyunk kis család, nem sok maradt a kutyáknak. Miután jól belaktunk, a nap további részét valahogy mindenki csak a kanapén, horizontális életformát folytatva tudta elképzelni.
Apropó, tudjátok mi az a kugler? Kicsit utánanéztem, a kugler az a mignon (vagy minyon). A mai Gerbeaud cukrászda alapítója Kugler Henrik készítette finomság volt. Elakadtam, mert valahogy nem egyértelmű, hogy ez egy magyar sütemény, vagy egy francia sütemény, amit nálunk ő honosított meg. A kugler József Attila idejében nem egy süteményfajtát, hanem papírzacskóba csomagolt aprósüteményt jelentett.
Azért kicsivel később még tettünk egy próbát, hogyan is lehet a lúdtollal írni. Most már kezdem megérteni, hogy üres zsebű költőinknek miért volt olyan nagy ügy, hogy tintát kell venni. Az a tintamennyiség, amit egy töltőtollal egy év alatt nem tudunk elhasználni, az kb. fél óra alatt felhasználásra került, pedig azért annyira nem fogyasztottuk a papírt.
Mit szóltak mindehhez a tyúkok? Idilli nyugalom szállta meg az udvart. Az eddig csendes tyúkjaim valahogy életre keltek, a rossz idő, az ömlő eső ellenére is jöttek, mentek, kotkodálgattak, egyszóval megnyugodtak. Én is. De azért este hiányzott, hogy nem hallom a libáink rikoltozását, akiknek egy úton átsurranó egérke sem kerülhette el a figyelmét. Kázmér és Montisa a két gúnár lelke már az örök libalegelőkön rikoltozik és űzi a betolakodókat.Azt hiszem kora nyáron újra lesz libánk.
