Vettem ezt a papucsot. Azt hiszem mind formájában, mind színében, mind díszítésében eléggé megosztó darab… Na jó, nekem tetszik és kész.

Az egyik délután, miután kicsit sokat futkostam a tyúkudvaron kívüli világban és amikor hazaértem, láttam, hogy elfogyott a víz, meg a kaját is várják már nagyon, nem öltöztem át, hanem gyorsan beugrottam díszben közéjük a fanglival, meg a vízzel. Aztán kiáltottam akkorát, hogy magam is elcsodálkoztam. A tyúkoknak –és sajnos a kakasnak is- papucsra fájt a foga. Vagyis a csőre. Vagy öt-öt csipkedte a két lábamat. A papucsot akarták, de néha tévesztettek a nagy tülekedésben… Persze lehetett volna annyi eszem, hogy rájövök, nem csak azért nem abban kéne bemennem, mert esetleg tyúkszaros lesz, de gondolhattam volna, hogy a sok színes bogyónak nem tudnak majd ellenállni.

Volt rajta pár élénksárga darab is, ami a tyúkok számára hatalmas kísértést jelent. Ők ugyanis a sárga színt kedvelik a legjobban.Ha kiszórunk eléjük mondjuk sárga, piros és fehér kukoricát, azonnal a sárgának esnek neki, a többit kétesélyes, hogy elfogyasztják-e egyáltalán. Tessék, egy kép, amin gaz Szarumán láb nélkül is betámad. A többiek most bezzeg tartózkodtak. Vagy a lábamat hiányolták, vagy a fényképező volt nekik ismét gyanús. De élő hússal még egyszer nem mertem vállalni a kockázatot.