A kiskecskék már tényleg kezdtek az agyamra menni. Egyrészt nagyon aranyosak voltak, a legügyesebb macska mozgása is eltörpült az akrobatamutatványaik mellett. Ugyanakkor amit csak tudtak, mindent tönkretettek. Vajon mi ösztönöz egy állatot arra, hogy amikor egy fűzfa, egy josta bokor mellett a szép nagy fűben álldogál, mégis inkább a villanyórából kijövő három fázisú vezetéket kezdje el rágcsálni?

Megnőttek, eljött az idő, hogy megváljak tőlük. Először Rozit is el akartam adni, semmi időm velük foglalkozni, de őt nincs szívem. Elvitték a kicsiket. A Rozi rendes jószág, az a fajta aki tényleg semmi vizet nem zavar, az egész jelenetet aggódva nézte, de nem tett semmit. Aztán a maga alig hallható módján három napig egész nap mekegett. Gondolom szegény kicsik meg pár kilométerrel arrébb, csak jóval hangosabban.

Kiengedtem az udvarra, nagyon le volt törve, mert még a szőlőt sem akarta megrágcsálni. Legelészett. lefeküdt. És mekegett. Este bevittem az istállóba. Amikor beért talált egy alig látható kis fehér szőrcsomót az egyik deszkába akadva, akkor azt szagolgatta és mekegett. Amikor fejtem végig mekegett. Beteg voltam, alig álltam a lábamon, minden béna mozdulatom nekem is -de lehet neki is- egy kínszenvedés volt. Megsimogattam, csak nézett és annyira megsajnáltam. Tulajdonképpen elvettem a gyerekeit, a gyerekektől elvettem az anyjukat, van valami szar érzés ebben. Tudom, hogy így kell lennie, de miközben fejtem olyan hülye érzésem volt, emiatt a tej miatt takarítottam el az udvarból a kicsiket, azért van ebben valami nagyon rossz dolog.

Meg kicsit olyan álszent, cuki kiskecskék, jaj de édesek, hoppá, megnőttetek, emberi ítélet szerint nem szorultok anyátokra, eddig tartott az idilli családi élet. Az is valahol olyan fura, amikor olvasom, hogy kis bakkecskéket ajánlgatnak továbbtartásra, holott mindenki tudja, hogy legtöbbjük a fazékban végzi. Én is tudom, de nem bírtam volna végighallgatni, hogy majd mi levágjuk.

A fejés. Nem volt egyszerű, mivel soha sem csináltam, aki megígérte, hogy este segít az nem tudott jönni, valamit tennem kellett. Végül is azt tudom, hogy az embernél hogyan működik, hamar ráéreztem, hogy az állatnál sem más. Este majdnem 1 liter tejet fejtem le, reggel majdnem másfelet. Ki gondolta volna, hogy ez a Rozi ilyen jó kis kecske. Türelmesen álldogált, semmi panaszom nem lehet rá.

Most újra kikötöttem a kert mellé a hatalmas fűbe legelészni, nem tudom jól tettem-e, valahol azt olvastam, a zöld nincs túl jó hatással a tej ízére. Azt sem tudom, mennyire kell kifejni, olyan kicsire egyszer sem sikerült, amilyenre a gidák leszívták. Keresgéltem, de nem találtam semmi kézzelfoghatót fejés ügyben. Majd csak alakul valahogy.

De az érzést, hogy anyaként elvettem egy másik anya gyerekeit, bár nem kéne belőle ideológiát gyártani, mégsem tudom könnyen átugrani.