Csak bízd a természetre! Akotlós majd elül valahol és egyszer csak előtotyog a kiscsibékkel! Ismerős? Akár én is mondhattam volna. Magam ennek a híve vagyok, de azért ne legyen senkinek illúziója. Természetes, a részemről 0 óra munkát igényel, az eredménye ugyanakkor sztohasztikus.
Már több mint három hete kikeltek a japán csibék. Összesen három a két kotlós alatt. 8-8 tojáson ültek,ezekből 6 nyomtalanul eltűnt az utolsó napon, 6 terméketlen volt, 3 kikelt, 3 pedig elhalt még a tojásban. Na ebből bizony nem fogok meggazdagodni. Sőt, elmondhatom, hogy 3 csibe felnevelése két tyúk 6-8 hétig beszüntetett tojástermelésébe kerül, a kajájukat már nem is számolom. Nálunk ilyen úrinők élnek az udvarban.
Elgondolkoztam azon, hogy vajon melyik éri meg jobban?
Hagyni, hogy a dolgok menjenek a maguk természetes útján és bízni a jó termésben?
Vagy mindent biztosítani, felügyelni (nem kevés pénz és időráfordítás)?
Igyekszem a természetre bízni, de azért az olyan szólamokat fenntartással kezelem, hogy "az állat tisztában van azzal, mi jó neki". Jut eszembe az egyik kotlósom, aki a szalmabálák közti lyukba fészkelt olyan 180 centi magasságba úgy, hogy a fészkéből csak "kivetődni" tudott. Vajon hogy képzelte a fiókanevelést? A másik egy féltetőre fészkelt, amit beborított a bodza. Hogy innen hogyan képzelte a lejutást csapatostól?
Azt hiszem mégsem bízhatom teljesen a természetre és bizony erőszakot fogok alkalmazni a kopasznyakú tyúkomon, aki szintén a szalmabálák között, emberfej magasságban kotlik vagy egy hete. Áttelepítem és bezárom, mert nincs kedvem apró csibehullákat takarítani az udvarból.
Azt ugyan be kell ismernem, hogy a méretes hátsó udvaron bizony szépen növekednek a japán kicsik, pedig csak reggel és délután szórok nekik darát, de a két mama márlassan köbméteres gödröket ás a karámban (ahol azért egy részen hogy finoman fogalmazzak nem kevés lószar komposztálódik). Megjegyzem ez a melegt trágya, ami azért zabmagokat is tartalmaz a legjobb fehérjeforrás az éppen csírázó magokkal, a többi gyommaggal, amit a tyúkok lelkesen pusztítanak.
Kiszámíthatóbb eredményt ad talán, ha valaki kisebb, jól karbantartható helyre zárja a tyúkjait, így könnyeben védheti őket az élősködőktől, jobban tudja felügyelni a dolgokat. Ugyanakkor a szabadon tartott tyúkokkal jóval kevesebb a gond, igaz, ehhez hely kell. Nálunk a fiatalabb, már nálunk kelt generáció majd 2 méter magasan alszik a bodzafán. Itt esélytelen, hogy pl. a róka elkapja őket. Ép szárnyakkal, jó kondival, a menekülés mindenféle ragadozó elől. A nálunk született és nevelkedett tyúkok sokszor rá se néznek a szemes takarmányra, inkább a komposztos gödröt választják.
Ugyanakkor be kell látni, hogy ez a fajta tartás ma már nem sok helyen valósítható meg. Ha csak arra gondolok, hogy a mi falunkban is felszámolódtaka házakhoizb tartozó hatalmas telkek. Az ö9regekkel beszélve mindig felsejlik egy régi világ. A gyerekek csapatban hajtották le a libákat a Dunára, ahol egész nap elvoltak, majd hazafelé áthajtották őket a tarlón. Megvolt a játék is, a munka is. A telkek nem 500-1000 négyzetméteresek voltak, hanemn a legkisebb telek is volt legalább 1 hold. Az volt a normális, hogy a tyúkok és egyéb aprójószág az utcákon szédeleg, ez ma már elképzelhetetlen.
Változik a világ.
Fotó: FORTEPAN
