Tudom, nem jó dolog egy ennivaló állatot elnevezni. Az egyfajta kötődés. Ami az embert a kritikus pillanatban még nagyobb sajnálatra készteti majd... De megtörtént. Már az elején kiválasztott kakasunk kapott nevet. persze tőlem. Útra készültünk. A rég nem látott Zemplénbe. Jött anyám (inkább anyukám, mert olyan jó fej) vigyázni a gyerekekre. Sorra vettünk mindent, kinek mi a dolga. A kis csendőrkakas már hesszelt, mint a múltkor is. Anyámat simán betámadta, amikor egy hétig távol voltam, aztán amikor hazajöttem, engem is. Mondjuk egy íves rúgással jutalmaztam, de csak óvatosan. A férjemtől egyszerűen fosik, vele távolságtartó, végül is ő nyiszálja a kakasok nyakát...

Amikor bemegy valaki idegen a tyúkok területére, akkor ő állandóan résen van. Érdekes, a gyerekekkel nem foglalkozik, rájuk szinte ügyet sem vet. Jó kakas, a tyúkokat összetartja, a tyúkok szeretik.

Ez az állandó szemmel tartás, na meg az, hogy nemrég ment a Gyűrűkúra a tévében eredményezte a Szarumán nevet. Egyébként tényleg olyan a szeme...