Nem nagyon érkeznek ötletek, gondoltam akkor a munka élére állok (haha) és bemutatom én mit alkottam.
Ha van ötleted, kedved, akkor írj a tyukudvarblog@gmail.com címre, várom írásaitokat!
Miután mostantól a tyúkjaim nagyrészt zárva lesznek tartva, kénytelen vagyok komfortossá tenni számukra a kis területüket.
Számtalan autóink után valahogy mindig rajtunk maradt egy-két "annyira azért még nem rossz" (később kiderült, hogy dehogynem) autógumi. Egy oldalon láttam, hogy valakik ezt használták porfürdő készítésére a tyúkudvarban. Persze nem új találmány ez, régen a gyerekek homokozója készült traktorgumiból, ez csak egyfajta újragondolása a már meglévő tudásnak.
Első lépés, a gumik behelyezése a tyúkudvarba (roppant nehéz feladat)
Második lépés, a gumi feltöltése hamuval, kovafölddel és homokkal. (szintén embert próbáló feladat)
Harmadik lépés, elhagyni úgy a tyúkudvart, hogy egy élelmes jószág se szökjön ki. (ez volt a legnehezebb)
Tartott kb. 20 percig, de csak azért, mert a kicsik segítettek és a kiskutya is ott ugrált körülöttünk. Nem is értem mire vártunk eddig.
A homok még hiányzik, mivel a homokozó kőkeményre van fagyva, de ez már nem tart sokáig.
Innen jött az ötlet
Ez lett belőle-
a dizájnfestés elmaradt, de a belső cucc minőségi...
Megjöttek az első érdeklődők