Tyúkól - Johi után szabadon
2014. június 30. írta: Rosa Rugosa

Tyúkól - Johi után szabadon

Igazi mérföldkő a blog életében ez a mai nap. A most látható tyúkól tervezője és megalkotója ugyanis egy korábban itt bemutatott ól alapján készítette el tyúkjai lakhelyét. Ezt is megértük!

A tyúkól építőjének Johi ólja adta az ötletet, köszönjük Johi! Emlékeztek még rá?

Tyúkól szerelemből drágám - drágán!

kepatmeretezes_hu_fot51.JPG

Az év elején határoztam el, hogy tyúkokat fogok tartani. Sokat olvasgattam a témában az interneten, így bukkantam JOHI szuper tyúkóljára, ami alapján elkészítettem a saját változatomat.

kepatmeretezes_hu_fot41.JPG
Következzen a leírás:

A váz anyaga 5cm*8cm-es fenyő "stafni" amit Lindab raklapokból nyertem ki. 12 ilyen láb tartja az épületet amiket bitumenbe mártottam és lebetonoztam fél méter mélyen (az alapokat 16cm-es földfúróval készítettem, így kevés beton kellett). Hogy a pipik ne tudjanak az épület alá ásni alul körben 18cm magas deszkaperem van. amit  5cm-re süllyesztettem le, ill. töltöttem be földet, ezt is bitumennel kezeltem.

kepatmeretezes_hu_fot.JPG

 

A fedés 1 coll vastag fenyő zsaludeszka változó szélességgel, a háló 14*14mm hegesztett síkháló. A tetőt 4 egész tábla 8mm-es OSB lap alkotja felette tetőléc van, legvégül pedig építkezésből visszamaradt Lindab cserepes lemez (a gerinc és a széle még nincs meg).

kepatmeretezes_hu_fot1(1).JPG

Az ólat meszeléssel fertőtlenítettem, az alját a könnyebb takarítás miatt műpadlóval fedtem be, a faanyag konzerválását lazúrral oldottam meg. A tojófészkek és az ól  nálam is ugyanúgy hátulról nyithatók, mint JOHINÁL.

kepatmeretezes_hu_fot2.JPG

 

kepatmeretezes_hu_fot1.JPG

Ha már így belelendültem bevezettem a villanyt is, hogy ne kelljen a sötétben botorkálnom, mikor sötétben jövök haza a munkából és be akarom zárni őket vagy vizet cserélek stb...

kepatmeretezes_hu_fot3.JPG

kepatmeretezes_hu_fot4.JPG

Számok:

- az alapterület 2m*4m,
- az oldalfal magassága 2m, 
- a tetőgerinc 2,3m 
- az ól 1m magasan kezdődik 1 m mély és 2 m széles- az ülőrudak 2*1m mindkettő 20 cm magasan- két tojófészek van, egyenként 50cm szélesek (sajnos elmértem csak 30-at akartam, egyelőre így marad)

kepatmeretezes_hu_fot11.JPG

Lakók:

20 db hőgyészi Newhampshire, fiúk- lányok vegyesen. Most öt hetesek egy hete vannak nálam és már ügyesen járják a létrát, lent esznek-isznak fent pedig alszanak. Reggel türelmetlenül várják a nyitást. Este pedig, négy renegát kivételével akiket mindig össze kell fogdosnom, hogy betegyem őket, maguktól felmennek! Nagyon büszke vagyok rájuk, az egész iroda hülyének néz lassan ha mesélem (mérnök vagyok). 8 tyúkot szeretnék megtartani, a többieket elajándékozom illetve....hát megesszük.

kepatmeretezes_hu_fot31.JPG

kepatmeretezes_hu_fot5.JPG

kepatmeretezes_hu_fot21.JPG

Sokan olvasgatom a blogot, amihez külön szeretnék gratulálni! Nagyon hasznos és mint látod nagyon sokat tanultam belőle! Bízom benne, hogy újra "trendi" dolog lesz állatot tartani, főleg ilyen jobb és korszerűbb formában ahogy nálatok láttam, ígérem én mindent megteszek! :_)

Üdvözlettel:

Szejam

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr326454765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

johii 2014.06.30. 10:28:48

Kedves Szejam!

Örülök, hogy megihletett a férjem óla! Nálunk gondként jött elő az idők folyamán, hogy a tyúkok nagyon kikaparták az alap mellett a földet, ekkor határoztam el, hogy lekerítek nekik az ól mellett egy viszonylag nagy területet, így nyugisan kapirgálhatnak, és mégsem a konyhakertből csemegéznek. Így most nagyon szuper életük van: éjszaka biztonságban alszanak, ha korán kelnek, nyugodtan kijöhetnek a zárt udvarra, amíg én még szunyókálok. Nappal pedig van egy tágas fedetlen udvaruk, ahol kapirgálhatnak kedvükre.

Johi

johii 2014.06.30. 10:31:27

Nagyon szépen sikerült! Igazi profi munka! Sok egészséget a boldog pipiknek!

Johi

zellerlevél 2014.06.30. 17:36:10

@johii:

És mivel veszed rá őket, hogy bemenjenek a kertből a kifutóba?

(Remélem hamarosan már ezzel a problémával fogok én is küzdeni.)

Szemjam: az ólad nagyon tetszik.
Lehet, hogy a kaviccsal gondod lesz... hová fogod tenni a zöldet nekik? Felakasztod? Ha a kavicsra teszed, akkor a maradékot nem fogod tudni elvinni a kimkposztra.

Majesz000 2014.06.30. 21:08:20

Szia Johi!

Köszönöm szépen a dicséreteket és a tanácsokat! Az aláásást már nálam is kezdik, pár dolgon én is másképp csinálnék.vnala. Is ki ehetnek majd a kertbe, csak várok meg kicsit, hogy erősödjön az új fű.

Majesz000 2014.06.30. 21:11:54

@zellerlevél: Szia!

Örülök, hogy tetszik. Kavics csak kívül van, amit belül látsz az durva fenyőforgács(ácsgyaluból).

zellerlevél 2014.06.30. 21:59:28

@Majesz000:

Á, most már látom. Ma én is kaptam egy hatalmas zsákkal. Elteszem télre.

johii 2014.06.30. 22:50:40

@zellerlevél: Sötétedéskor maguktól bemennek, mert főleg az ülőrúdon szeretnek aludni. De ha megjelenek valamilyen finom csemegével, pl. száraz kenyér, mindenhova tolongva követnek. (Ha elég határozottan közelítek egyik felé, akkor az le is ül, és így könnyű megfogni.)
johi

zsuzsibuvar 2014.07.01. 00:01:17

Nagyon jo kis ol, gratula.
Ha nem akarnak bemenni az olba sotetedeskor (nalunk a fajtatiszta harcityukoknak volt az a fixa ideaja h ok majd kint ejszakaznak a napernyo tetejen), tegyel az olba egy zseblampat. A fenyre bemennek siman, nalunk ez ket nap alatt megoldotta a gondot.
En felakasztom a zoldet, egesz fej salatat, kaposztat, brokkolit stb, a fejuknel magasabbra, h ugralniuk kelljen, kell az a kis testmozgas ;) Pinata tyukoknak :)
Az egyben nem felakaszthatot pedig a nyultol maradt szenaetetobe rakom, az nem akkora moka, de kicsipegetik szepen. Vagy beszorom a nagy kifutoba.