A japán család és egy kedves olvasói írás
2013. augusztus 19. írta: Rosa Rugosa

A japán család és egy kedves olvasói írás

Ezt a levelet nemrég kaptam. Őszintén megörültem neki, mert pont tegnap este jött el az idő, hogy Kicsi Rigó magára hagyta szó szerint is értendő gyermekeit, akik egyedül éjszakáztak az istállóban. Óvta, védte őket és nem vezetgette fölöslegesen veszélyes helyekre a kis csapatot. Igazi mintaanyának bizonyult aki tanította, gondozta és épségben felnevelte a kis csibéket.

PB160140.JPG

PB160142.JPG

Kedves Rosa!

Nagy élvezettel követem a blogodat egy ideje, ha lesz kertes házam, én is szeretnék néhány szép kis tyúkicát.
Kicsi Rigó és a családja nagyon szimpatikus, felolvastam anyukámnak a róla szóló posztjaidat, és ő megosztott velem néhány csatkai bölcsességet, amiket ezennel továbbítok Neked. (Csatka egy kis zsákfalu a Bakonyban, ott lakik a nagymamám, egy életnyi tyúkos és állatos tudás birtokosa).
Rigó "röjtökbön költő" tyúk:), relatíve ritkának számít az ilyesmi, csatkai nagymamámnál csak egyszer fordult elő. Az anyai ösztönei, a viselkedése tipikus az olyan tyúkok között, akik eltitkolják hogy csibéik lesznek. Anyukám is azt mondta, hogy ezeket a kis tyúkokat kedvelték a leginkább faluhelyen, mert a csibéikkel való viselkedésük "emberibb" és okosabb volt, mint egy átlag tyúk anyasága. Hátrányuk viszont az, hogy ha a gazdaasszony csibéket akart, annyi tojást pakolt a kotló tyúk alá, amennyit csak ellepett, és ezt ugyebár egy titokban röjtökön ücsörgő tyúkkal nem lehetett elkövetni:).
A másik dolog, hogy a vizet a szárnyasoknak mindig alacsony lábasokba rakta ki a nagymamám, és minden lábasban egy-egy baromi nagy kő is volt, akkora, amekkora csak belefért. Gyerekként azt hittem, hogy azért, hogy az állatok ne rúgják fel, de nem: így nem tudnak a kiscsirkék belefulladni az itatóba, nem férnek bele, épphogy csak a fejük.
A kotlósokra a nagymamám lyukas vékát borított: ez megakadályozta azt, hogy a többi tyúk a kotlós alá oldalról benyúlkálva bántsa a tojásokat.
Ennyi okosságot tudtam meg, amit arra érdemesnek gondolsz, megoszthatod a többiekkel is a blogodban.

Üdvözlettel:
Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr485464559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.08.19. 16:11:43

Bennem eddig nem is tudatosult, hogy a "röjtök" szó mit jelent, most már érdekelne, hogy vajon Röjtökmuzsaj mit jelenthet? Eltöltöttem ott még nagyon régen pár hetet gyerekkoromban (akkor még gyereküdülő volt, most meg wellnesscentrum, na hát, változnak az idők).:)

zsuzsibuvar 2013.08.19. 17:36:17

Ez a nagy koves cucc mennyire jo. Most lehet kapni csibeitatot, amibe csak a fejuk fer a racsokon at, de ez ugye sokkal egyszerubb es olcsobb :)

jánosek 2013.08.24. 17:14:06

Sziasztok. István vagyok. Sokszor és szívesen olvasgatom a blogodat. Bennem is volt vágy mindíg arra, hogy tartsak néhány tyúkot(ez gyermekkorból visszamaradt nosztalgia lehet:) ). Szüleim sokszor meséltek egy esetet, amikor (49 évvel ezelőtt) tyúkokat tartottak, de nem volt kakas közöttük. Egyszer eltűnt az egyik tyúk, és csak véletlen vették észre, hogy a kőrakás alatt ül tojásokon. Félre járt tojni és egyszer csak megkotlott. Akkor már több mint egy hete "elveszett". Apám kivett alóla három tojást és kezdte feltörni őket kíváncsiságból. Kettő vérágas volt, jelezve, hogy elindult bennük az élet, így a harmadikat visszatette a kotlós alá. Ki is keltek szépen tízen valahányan (pontos számot nem tudok). Persze szüleim is töprengtek, hogy ez hogyan lehet, aztán a harmadik szomszéddal megfejtették a titkot. Mondta a szomszédasszony, hogy ő látta kétszer is be- illetve kirepülni az idegen tyúkot az udvarukból és anyám is látta a kerítésen átrepülni. Vagyis kirepült a kerítésen, átsétált a harmadik szomszédba az utca túloldalára, ott berepült a tyúkudvarba a kakashoz, aztán vissza haza. Így lettek "fiasak" a tojások. Hihetetlen mennyi "esze" van egy tyúknak. Persze ez nem okosság volt tőle gondolom, hanem az ösztönei vezették. Édesanyámmal épp nemrég emlegettük fel ezt a történetet mivel most tavasztól én is tartok pipiket. üdv. mindenkinek: István

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.08.25. 12:04:08

@jánosek: Nagyon tetszik a történeted! Végiggondoltam gyakorlati szemmel is, a tyúkocska biztosra ment, termékenyítéstől számított két hétig biztosan termékenyek a tojásai.:)
nagyon kedves történet, ez tényleg a természet hívó szava.:)