Mese az Állatvédőről
2013. július 24. írta: Rosa Rugosa

Mese az Állatvédőről

Az állatvédő ismét Rózáék utcájában sétált. Szerette az állatokat és úgy érezte, az emberek nagy része még mindig nem a megfelelő módon bánik az állataival. Soha nem értette, hogyan okozhat valaki fájdalmat egy élőlénynek.

Amikor legutóbb erre járt, még csak egy kecske legelt a kerítéshez kötve. Veszettül sovány volt. Muszáj volt szóvá tennie, talán ér valamit. Róza akkor kimagyarázta a dolgot, most vették, nem itt lett ilyen sovány. Aztán hamarosan újabb kecskét vett észre a kerítésnél kikötve, egy fiatalabb gidát. Már akkor sem értette, miért jó kikötni, a tulaj igazán gondoskodhatna megfelelő elhelyezésről, ahogy a kutyának, úgy a kecskének sem lehet jó egy kötélen tengetni az életét. Azóta lassan eltelt két hónap, ismét erre sétált. A kecskék jó húsban voltak, de ez a kötél dolog nem hagyta nyugodni, úgy döntött, szóvá teszi Rózának, talán javul a helyzet. Ekkor vette észre a kutyát, aki szintén a lánc végén hevert.

Róza látta, ahogy közeleg. Na, ez tuti megint akar valamit, gondolta. Pár másodperc múlva az Állatvédő előhozta a kötél és a lánc dolgot. Róza hümmögött valamit, hogy most nincs jobb megoldás, aztán eltűnt.

Eljött az ebédidő, Róza letette a kicsiket aludni, maga is melléjük bújt egy kicsit, valahol a félálom állapotában volt, amikor gondolatai álomszerűvé váltak és kissé zavarosan, de történetté fejlődtek. Róza azt álmodta, hogy az Állatvédő megment egy kis kígyócskát, akiről kiderül, a Kígyókirály fia –tényleg a fején a korona… A kis kígyó, mint a mesében azt mondja az Állatvédőnek, tegyen mindent úgy ahogy ő tanácsolja, így az Állatvédő  jutalomként érti minden létező élőlény beszédét.

Az Állatvédő Rózáék utcájában sétált, pár hete volt erre, amikor feldobta a kötél és lánc kérdését, gondolta körülnéz, mi változott? A kert felső sarkánál, ahol az utcába bekanyarodott, halk beszédre lett figyelmes.

 -Istenem, végre jobban ügyelnek arra a mekegő veszedelemre! – suttogta a meggyfa, pontosabban Érdi Bőtermő, a szomszéd fának, Budapestnek, a kajszinak.

–Mikor idekerültek és kiengedték hátra őket, annyira letaroltak, hogy nem hittem az újraéledésben. Aztán a múltkor elszöktek és a nagy kínokkal nevelt friss hajtásaim fele odalett, mire Rózának sikerült elkapnia őket.

-Ne is mondd!- válaszolta Budapest- Nekem az egyik alsó ágamat törték le, tele volt barackkal. Hatalmas ág volt, legalább is hozzám képest. Róza hiába kötözte vissza, pedig korábban egyszer már sikerült egy vihar szaggatta ágamat visszailleszteni, nem járt sikerrel. Amikor legutóbb téged is ismét megtépáztak, engem sem kíméltek, csak a sérült ágamat cincálták. El is száradt.

Az Állatvédő furcsállta a dolgot, talán túl erősen tűz a nap, gondolta és továbbment.Pár méternyi utat tett meg, amikor újabb suttogó beszéd ütötte meg a fülét. Most a szilvafák panaszát hallotta.

-Rettegek ezektől a rémektől, -kezdte az első, neve szerint Besztercei 1, aki nem volt túl jó állapotban. –A gazda hiába permetezett, nagy nehezen megszabadított ugyan a tetvektől, de amikor ezek először kiszöktek, az alsó ágaimat tördelték le, másodszorra pedig a törzsemet kezdték el körberágni. Talán ezt a pár szilvát sikerül megérlelnem, de hogy jövőre mi lesz velem, azt el sem tudom képzelni. - A többi fa helyeselt és ugyanerre panaszkodott. A közelükben álló diófa hallotta miről beszélnek és bekapcsolódott.

-Bár én csak tavaly fordultam termőre, így is én vagyok köztetek a legmagasabb, higgyétek el, van a tiéteknél rosszabb sors is –mondta. Itt van mellettünk a mogyoró, aki a kerítés mellett él és akit a kikötött kecskék, amint sikerül a közelébe kerülniük nap mint nap kurtítanak, csupaszítanak. Az udvar másik végén állókról nem is tudtok semmit, pedig az ő életük sem leányálom. kerítés mellett élő futórózsák, vadrózsák, loncok és egyéb növénytársaink. Egész nap csak a jajkiáltásukat hallom.

A fák és bokrok elcsendesedtek, az Állatvédő látta, amint a kisebbik kecske a drótkerítés hálójára támaszkodva épp a nyírfa ágait szaggatja. Megszaporázta lépteit, aztán rohanni kezdett. A nyírfa csendes sírásán átszűrődve meghallotta az udvarban kapirgáló tyúkok kaotikus panaszáradatát. Mind egyszerre akarta a mondani, de a szavak és mondatok értelmezhetetlen egyvelegéből így is eljutott néhány rövidebb mondat, történet az eltaposott kiscsibékről, a kotlós alatt kelésben lévő csibékről akiket a láncos szabadulóművész kutya falt fel kelésük előtt pár nappal, a kiscsibékről, akiket unalomból kiterített, a letépett szárnyú, felbontott hátú, vagy hasú, roppant gerincű, kínok kínját átélő tyúkokról, akiknek a végső megváltást a gazda kése hozta…

Rohant tovább, gyorsan, ki az utcából, tovább, el innen, máshová, akárhová, ahol béke van, csend, nyugalom és szeretet, ahol mindenki lojális mindenkivel és ahol senki sem szenved.

Talán még most is megy és keresi azt a szép világot.

Rosa Rugosa (Tyúkudvar)

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr115423118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyalog.galopp 2013.08.12. 14:36:01

Te Rosa, ha így folytatod még politikus leszel.:)