Egy eseménydús hétvége
2013. április 15. írta: Rosa Rugosa

Egy eseménydús hétvége

P4070115.JPGHol is kezdjem. Pénteken pakolásztam a szalmabálák környékén, amik egy nagy kamionponyvával vannak letakarva. Igazából kerestem, hogy esetleg hova tojhatnak még a tyúkok. Voltatok már úgy, hogy egy  jelentéktelen gondolat befészkeli magát a fejetekbe és nem akar onnan elhussani, vissza-visszatér? Amolyan apróságokra gondolok. -Be kéne nézni a mosógép mögé... Be kéne valamiért túrni annak a régi kabátnak a zsebébe... Be kéne nézni a szalmára a ponyva alá... Nos ez utóbbi gondolat többször is megkörnyékezett pénteken. Aztán felemeltem a ponyvát és aláástam. Jól tettem, egy tyúk gubbasztott egy olyan helyen, hogy el nem tudom képzelni, hogy kapott levegőt, ráadásul ki tudja mióta? Hat tojás is volt alatta, mind hideg. Osztottam, szoroztam, a tojásokat kivettem alóla, készítettem neki egy új helyet és bepakoltam alá új tojásokat. Volt kilenc japán tojásom is, azokat is, hát ha lesz valami belőlük, végül is amit eddig felütöttem, az mind szemes volt. Szóval van még egy kotlósom, nem más, mint a fészbúk képen látható madaram. (Amikor ezt írtam, a másik kotlósomnak még semmi baja sem volt. Azóta elpusztult szegény. nagyon szomorú vagyok miatta és már kiderült, az én hibám.)

A malac megtáltosodott!

Pakolós játék

marg.pakol.JPG

Először kissé szkeptikus voltam, hogy mi lesz ebből, annyira félénk volt, hogy lesz ebből cuki házikedvenc. Ráadásul mindenhol azt olvastam, mennyire falánk, ez meg szegény semmit nem akart enni. Már kezdtem aggódni. Volt itthon egy doboz eléggé fura tápszer, amit a kicsi sosem volt hajlandó megenni, abból készítettem neki egy adagot, ezt hangos csámcsogással elfogyasztotta. Utána ugyanerre a sorsra ítéltetett egy doboz öko bio fullextrás babapép, ami szintén az ehetetlen kategóriába került gyermekemnél, gondoltam odaajándékozom valakinek, a malac nagyon örült neki.

Disznóláb

marg.lab.JPG

A kezdetek kezdetén a legnagyobb bizalommal a kicsik iránt volt, azóta már együtt hemperegnek a földön, de erről majd külön szólok egy posztban. Minden esetre, a játszószőnyeget végre használja valaki...

marg.JPG

 

A következő váratlan fordulat az, hogy lett egy kecskénk.

 

kecske1.JPG

Én ezt aztán tényleg nem terveztem, de egy ismerős megkeresett minket, először azt hittük gida, hát jó, majd ellesznek a malaccal. Aztán megláttam szerencsétlent és komolyan mondom, a rosszullét környékezett. Ez bizony nem gida, hanem egy rettenetesen lesoványodott anyakecske. Nem vagyok hülye, de valahol mégis az vagyok, nagyon jól tudom, hogy aki hozta (nem az övé, csak mindig tud valami eladót), az nagyon jól tudta, hogy itt a környéken nem sok bolondot talál, aki még pénzt is ad ezért a romért. Egy tál pörkölt nem jönne ki belőle.

kecske2.JPG

Feltételezhetnék róla a profi kupecség mellett akár állatok iránt érzett törődést is, amikor jól tudta, hogy ezt másnak nem fogja eladni. Ő jól járt, a kecske is, na de hogy mi hogy jártunk....? (Így...) Azt majd a jövő megmutatja. Kikötöttük a ház elé, hadd legeljen, tiszta égés, még jó hogy kis utca és nem sok állatvédő jár erre, már rég a fókuszban mutatnák. Velünk együtt. Nem tudom miért néz ki ilyen rettenetesen, a mellső lábán a térdén egyáltalán nincs szőr és az egész kecskének olyan édeskés dögszaga van.

kecske.JPG

Először Micinek akartam hívni, de lett belőle Rozi, a lányom este, amikor vizet vitt neki, már csak Rózának hívta (na tessék).

Remélem nem szabadítottam ezzel a kecskével semmi kórságot a többi állatra.

Egész nap legelt kint, este adtam egy kis korpát neki, de nem túl sokat evett, aztán rávetette magát a rothadt lucernakupacra, amit készülünk kidobni, az volt a bálák használhatatlan külső rétege.

Volt izgalom a hétvégén és azt hiszem a jövő hét sem lesz unalmas...

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr235221205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

redrabit 2013.04.15. 09:00:32

Anyám! Nálatok is zajlik az élet.. Mi lett a kotlósoddal? Vagy esetleg írtad már valahol ( csak én nem vettem észre ? ) Nálunk is ül egy madár a tojglikon , de nem mindegyiket takarja be rendesen . Néha alárakosgatom. Rendes madár. Ez nem akarja leszedni a húst a kezemről. Csak szimplán felfújja magát és berreg-... Remélem jól végzi a dolgát és lesznek apróságok ...
Vigyázzatok kecskére ...tényleg lehet benne kórság. Valami orvosféle , vagy mondjuk szanitéc láthatná egy percre. A lába lehet attól szőrmentes, hogy valaminek folyton nekidőlt, hogy elérje a kaját... Drukkolok , hogy rendbe jöjjön és élvezni tudjátok őkelme énekét :)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.15. 10:16:09

@redrabit: Ma veszek neki féreghajtót, abból baj nem lehet...

A kotlósom délutánra elpusztult, pedig kivettem a fészekből. A fészket és a kotlóst is lefújtam pár napra, de hemzseg az élősködőktől.
megpróbálom lefényképezni, hát ha valaki tudja, hogy mi az.
Most az ül a tojásokon, akit a ponyva alatt találtam. Szerdán részletesen beszámolok, addigra ha van még élő tojásom, abból kikel a csibe is.

Drukk neked a pipikhez!!

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.15. 10:34:49

@Rosa Rugosa: Hú, ennek az előző hozzászólásnak semmi értelme...
Szóval korábban lefújtam irtószerrel a kotlóst, a fészket is, de mégis tele volt az egész vérszívóval. Hiába vettem ki a legyengült kotlóst, tegnap elpusztult. A tojásokra most ráültettem azt, amit a ponyva alatt találtam.

redrabit 2013.04.15. 13:32:02

@Rosa Rugosa: Értettem az elsőt is.
Ma én is találtam apró piros izéket abban az ólban, ahonnan a kotlósom van . ( bár őt külön költöztettem , de még nem tudtam átnézni ) .
Az ólat kimeszeltem --mind a kettőt.. bár a másikban nem láttam élősködőket. A mész elég lesz ? vagy több is kell ?
Van még egy ampulla gyógyszerem ..azt még rá tudom fújni a pipikre...
Na majd meglátjuk mi lesz .. Most rohanok
Drukk a tojásban lakóknak ..remélem kaphatunk róluk fotókat...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.16. 08:15:31

@redrabit: Ha neostomosanod van, az sajnos hatástalan a meszelt ólban. Úgy olvastam.

zsuzsibuvar 2013.04.16. 12:16:35

Talaltam neked egy kepet. Persze nem tudom beszurni ide, elkuldom melben. Sztem a te kecsked nem extrem sovany, inkabb idos. A kepen lathatonak is plezuros a terde, a kecskek szeretnek terdelni, talan azert.

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2013.04.16. 13:20:17

@zsuzsibuvar: Igen, más is azt mondta, hogy szerinte nem túl fiatal, de ez tényleg csont és bőr, a fotókon nem nagyon látszik.
Örültem, mert tegnap egész jól evett, ma meg csak fekszik és fekszik.
Remélem nem kell gödröt ásnom neki.