Tyúktartás Dél-Franciaországban: Szarvasgombás omlett
2012. június 10. írta: Rosa Rugosa

Tyúktartás Dél-Franciaországban: Szarvasgombás omlett

 
Két éve október 30.-án, ami a férjem születésnapja és egyben házassági évfordulónk, kirándulni mentünk. Célunk a Dordogne megyében található Sorges település volt, amit a szarvasgomba fővárosának tartanak. Noha október végén még nem kezdődik el a szezon, úgy gondoltuk, hogy attól még megnézzük a szarvasgomba-múzeumot és a bemutató erdőket, ültetvényeket. A múzeum érdekes volt, utána pedig körbesétáltunk a tanösvény egy részén, ahol mikorrhizás mogyoróbokrok, tölgyek és más fák voltak, alattuk pedig – ha minden igaz – a szarvasgombák bújtak meg.
 
truffiere.jpg
 
 
Természetesen a szarvasgomba-múzeumból nem térhettünk haza üres kézzel, és mivel úgyis jeles nap volt, vacsorára tervbe vettünk egy szarvasgombás omlettet. A múzeumban szezonon kívül olajban tartósított vagy vákuumfóliába csomagolt, fagyasztott gombákat lehet venni, amik felengedés után sokáig nem tarthatók el. Nekünk ez pont kapóra jött, mert pár órán belül úgyis felhasználtuk.
 
Ahogy hazaértünk, neki is láttunk. A fólia kibontása után a szarvasgomba illata betöltötte az egész konyhát. Pont emiatt a fantasztikus illat miatt sokan omlettkészítés előtt a tojásokat a szarvasgombával egy zárt dobozba teszik 24 órára, hogy a porózus tojáshéjnak köszönhetően minél több aroma járhassa át őket. Nekünk erre nem volt időnk, így a gyorsabb megoldást választottuk.
 
truffe1_1.jpgtruffe2.jpg
 
Először is nagyon friss tojásokat vettem elő, ugyanis nem szeretjük a túlsütött, száraz omlettet, a kívánt lágy, krémes állag miatt mindenképpen friss tojásra van szükség. A szarvasgomba egy részét vékony szeletekre vágtam, ezek majd a végén kerülnek az omlettre. A szarvasgomba ízének árt a hőkezelés, ha lehet, nyersen vagy alig sütve-főzve készítsük el. A maradékot apró darabokra vágtam, majd belekevertem az időközben felütött és felvert tojásokba. Csak egy kis sóval és borssal fűszereztem, majd lefedve egy órán  át állni hagytam. Közben a férjem felszolgált egy aperitifet, így hamar letelt a várakozás ideje, végre nekiállhattam a sütésnek!
 
truffe3.jpg
 
Egy serpenyőben kevés olívaolajat forrósítottam, majd beleöntöttem a tojás és szarvasgomba keverékét. Pillanatok alatt kész is lett, gyorsan összehajtottam, a tetejére rátettem a vékony szarvasgombaszeleteket és már tálaltam is. Száraz saumur-t ittunk hozzá, finom volt.
 
Espelette
 
truffe4.jpgtruffe5.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr884575553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

binokular1 2012.06.10. 08:03:08

Az egyik legjobb gyors étel számomra az omlett, bármilyen hozzávalókkal dúsítva. Ezt a szarvasgombást megkóstolnám...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.06.11. 08:27:51

Még sosem ettem szarvasgombát.
Pedig ahogy megtudtam, itt nálunk, az én lakóhelyemen is van sok! Egy unalmas látogatók nélküli nyári rendezvényen találkoztam egy idősebb párral és a vizslájukkal, aki képzett gombakereső eb. Ők mondták.:) Ettől be is lelkesedtem, még egy kutyás tanfolyamot is kinéztem hozzá! (Persze még mindig a megvalósítandó tervek kategóriájában van az ügy.)

Tavaly nyáron Telkibányán nyaraltunk a férjemmel és ott a hegyekben szedtünk rengeteg vargányát, mi abból készítettünk kolbászos-lecsós vacsorát, aztán reggel tojásos reggelit.:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.06.11. 08:29:10

Még annyit kérdeznék, hogy a szarvasgomba múzeum miről szól?

Espelette 2012.06.11. 19:52:54

@Rosa Rugosa: Igen, sok szarvasgomba van Magyarországon is. Egy kedves volt kollégám, a szarvasgomba világhírű kutatója (aki többször járt Magyarországon) szerint a magyar ugyanolyan jó minőségű, mint a Périgord-i.
A múzeumban a különböző szarvasgomba-fajok jellemzőit, elterjedését, gyűjtését, a gazdanövények mikorrhizás oltását, az ültetvények nevelését mutatják be. A tanösvény pedig a terepen mutatja be, hogy honnét lehet felismerni a termőhelyeket.
A vargányás lecsó is nagyon finom, igaz, nem szarvasgomba, dehát több nap, mint kolbász, nem utasítanám el :DDD

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.06.14. 05:50:28

@Espelette: Ez nagyon érdekes, ezek szerint akkor lehet "termeszteni" is valamilyen szinten.
Én azt olvastam, hogy a leghatékonyabb keresője a disznó, mert hogy a gomba szaga hasonlít a kan ferromonjához. De aztán lehet, hogy ez hülyeség.

Lehet be kéne szereznem egy törpemalacot.:D
Vagy egy 120 kilós cocát.:D

Espelette 2012.06.14. 09:27:54

@Rosa Rugosa: igen, lehet venni beoltott facsemeteket, az ultetveny kb 10 ev utan fordul termore. Ezen persze en fellelkesultem, mar lattam lelki szemeim elott a sajat szarvasgombaimat, de sajnos nem eleg a beoltott fa, megfelelo talaj is kell hozza, nalunk pedig nem olyan a fold, mint kellene. Regen tenyleg disznoval kerestettek, a feromonokrol nem tudok, mindenesetre a sertes szereti a szarvasgombat, maganak turja ki. Ezert a gyujtoknek gyakran hianyzott nehany ujjuk, mert megesett, hogy a diszno szajabol kellett megszerezni a zsakmanyt. Ebbol adtak is allitolag a disznonak, hogy megfeleloen motivalt legyen. A kutya ebbol a szempontbol sokkal jobb, eleg betanitani az illatra, megmutatja a helyet, utana a gyujto assa ki, legalabbis nekem ez remlik. Persze utana a kutya is megkapja a jutalomfalatot (nem a gombat!), neki is kell motivacio :D