Hogyan kezdődött?
2012. február 13. írta: Rosa Rugosa

Hogyan kezdődött?

Még kisgyerekkoromban. Sokat voltam a nagyszüleimmel a dédimamánál, aki falun lakott. Vályogházban, szalmazsákos ággyal, kicsi ablakokkal, kályhával -amiben imádtam tüzelgetni, rossz időben egész nap elvoltam vele-, sparhelttel, na meg a modern bútorokkal berendezett tiszta szobával, ahol a plafonról lógott le a paprikás szalonna, kolbász, sonka. Hogy a tyúkokról mire emlékszem?

Volt tyúkudvar, ahol egyesével dugdostam be a kerítésen a kukoricát, aztán volt amelyik bekapta az ujjam. Utána a kisöcsém egy szalmabáláról nyilazgatta őket, próbálta eltalálni, amelyik megcsípett... Nem tartott sokáig, a dédimama -aki egyébként egy diktátor volt- meghalt, mikor olyan 8 év körüli lehettem.

25 éves koromig tömbház, illetve panellakó voltam, de mindig tudtam, hogy ha valahol lakni szeretnék, akkor az kertes ház. Első lakásunk -a férjemmel- egy kis vályogház volt. Régi és kicsi, de csodálatos panorámával, közvetlen szomszéd nélkül. A telek a házzal együtt mindössze 300 négyzetméter volt. Ez valahogy akkor egyáltalán nem zavart minket, már ez is hatalmas térnek számított a két szobás lakótelepi lakás után. De visszavágytunk első közös lakhelyünkre, így hosszas tépelődés után, túl a harmadik X-en, négy gyerekkel a tarsolyunkban építkezésbe fogtunk.

Mindig szerettünk volna lovat tartani és el is határoztuk, hogy megpróbáljuk. A férjem megtanult lovagolni egy lovardában, (emlékszem, amikor az első órákról mesélt, a szánakozó, és kacagni készülő szülői pillantásokról, akik a gyereküket hozták edzésre, a kis nyolcéveseket, akik nyélvágtában száguldottak el a lépésben gyakorló "apuka" mellett... hát, jókat röhögtünk esténként...) aztán nem húztuk sokáig, belevágtunk és megvettük az első lovat, közben én is lovagolni tanultam. Miután elolvastuk a szinte összes hozzáférhető szakirodalmat, a könyveken kívül több lovas újságot is évekre visszamenőleg, szóval faltuk az információt, valahol ráébredtünk, hogy a korábbi tapasztalatok nélküli lótartás - illetve szinte bármilyen állattartás, mondjuk a tyúké is... - nem sokban különbözik attól, mint amikor az ember az első gyermekét várja úgy, hogy tulajdonképpen utoljára kisbabát akkor látott, amikor a pár évvel fiatalabb testvére megszületett, legalább húsz évvel ezelőtt...

Elméletben felkészülten, tudományos ideológiákkal és gyakorlati, elméleti síkon jól működő tanácsokkal felvértezve. Csak még egy dolog hiányzik. Az éles bevetés. A gyakorlat. Ami semmivel nem pótolható, ami elméleteket dönthet romba és pillanatok alatt formázhatja újra az elméletben működő dolgokat. Meg kell fizetni a tanulópénzt. Itt jöttünk rá arra is, hogy mennyire megfizethetetlen és főképp pótolhatatlan dolog az, ha egy gyerek ilyen környezetben nő fel. Azt a tudást, amit mi vérrel verejtékkel (és nagy örömmel) szereztünk, a gyerek önkéntelenül szívja magába és ami nekünk hosszú évek tanulása, kísérletezése, csalódása és sikere, az neki már evidencia. Az a szint, amit mi elérhetünk, neki az alap. Az állatokkal való teendők, bánásmód, a mindennapi kapcsolat ugyanolyan egyszerű dologgá válik, mint kivinni a szemetet, megnyitni a vízcsapot, sorolhatnám. Ha akarja, egyszer még nagy hasznát veszi, de ha nem, akkor is csak annyi történt, hogy az ismeretekben gazdagodott.

A lótartásba lassan -illetve az első ló után elég gyorsan- belerázódtunk, rájöttünk, hogy a lovas újságokat hasonlóképpen tekintsük, mint a kismama magazinokat, azaz van benne hasznos információ, de nem kell mindent készpénznek venni, nem kell mindent megvásárolni, a márvány itató és a padlófűtés, meg a száraz akáckaróhoz kikötött lovon, mint tartási formán kívül van más, optimális lehetőség is. Az első években az állatorvos szinte állandó vendégünk volt, ( meg is jegyeztük, hogy a gyerekeinkhez nem járt ennyi csodadoktor...) később tapasztaltabbak lettünk, most már -a kötelező dolgokat kivéve- szinte sosem jön. Csak ha tényleg nagy baj van. Az meg régóta nem volt - szerencsére.

A tyúkokkal most még a tanuló fázis elején tartok, sajnos még nem tudom eldönteni mi szükséges, mi az, ami nem fontos, illetve elhanyagolható. De az előzmények megtanítottak arra, hogy igyekezzek minden információt elraktározni és aztán mérlegelni annak fontosságát a saját megérzéseimre, tapasztalataimra hagyatkozva. A gyerekeknél bevált, a lovaknál is, remélem a tyúkok sem fognak ki rajtam... És hogy miért lettek a tyúkok? Valahogy mindig úgy gondoltuk, hogy fontos dolog egy családnak a valamilyen fokú önellátás. Mint ahogy számunkra biztonságot és amellett egy kellemes élményt nyújt a fatüzelés (enyhe piromán hajlammal rendelkezünk mindketten:) ), az hogy a nyáron megvett és felaprított téli tüzelő biztonságot sugárzóan ott figyel a féltető alatt - mit nekünk gázcsap, oroszok, ukránok, gázművek és elérhetetlen ügyintézők- valahogy ugyanezt a biztonságot nyújtják a tyúkok. Van mit enni. Amellett én szinte az egész napom elbíbelődném velük. Ahogy próbálok belemélyedni ebbe a tyúktémába, itt is egyre inkább látom azt, hogy nincs annyi időm, hogy mindent megtudjak, hogy az élet eme szegletében is az információ, a tapasztalni való dolog végtelen. És ez jó. Ezért van az, hogy úgy gondolom, nincs semmi különbség egy értelmiségi munka, egy mezőgazdasági, vagy állattartási foglalkozás között, akár alapszinten is. Mert minden dologban, munkában a világon szinte a végtelenségig lehet merülni, újabb és újabb információk, tudás és tapasztalás nyomába.

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr123146628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

korenka 2012.02.15. 16:33:51

De jó volt olvasni amit írtál. Sugárzik belőle az életöröm, hogy azt csinálod amire vágytál. Én most indulok ezen az úton 38 évesen 3 gyerkőccel. Örülök, hogy rád találtam.Sokat segítesz az írásoddal. Köszönöm! Sok sikert kívánok!

SzabóBakter 2012.09.20. 12:22:00

Már több mint egy hete vagyok lelkes olvasója a blognak. Szépen az elejéről kezdtem, haladok a jelen felé. Jó olvasni a kalandjaitokat, tapasztalataitokat. Nagyon tetszik a hozzáállásotok, és persze a blog stílusa is. Gratulálok hozzá! Hajrá!
Ui.: Feleségemmel mi is teljesen rákattantunk a tyúkokra. Csak az a baj, hogy az 50m2-es, második emeleti lakásban még csak gondolatgazdálkodást lehet végezni:)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.09.24. 07:48:59

@SzabóBakter: Mindig öröm egy új olvasót köszönteni itt!:)
Egyébként pedig a gondolatgazdálkodás (nagyon tetszik a kifejezés:))) is nagyon fontos!
Mire eljön a megvalósítás ideje, addigra az elmélet már a kisujjatokban lesz.