Ez a poszt most csak szőrmentén érinti a tyúkokat.
Pénteken elutaztunk all family egy hosszú hétvégére. Szép volt, jó volt, az ország északi részén verőfényes napsütés, gondtalan punnyadás.
Hazajöttünk, először a kutyát kerestük. Sehol.
Aztán éktelen nyivákolást hallok a kutyaólból. Volt itt akkora eső, hogy a kutyaól megtelt vízzel. Ami nem lenne olyan nagy gond, csak épp ott tanyázott anyamacsek négy kiscicával. A kismacskák bőrig ázva, de úgy, mint ha vizesvödörbe mártogatták volna őket. Tiszta hidegek voltak, már nem tudtak mozogni sem, az egyik már el is pusztult. Gyorsan bevittem őket a lakásba, elkezdtem hajszárítóval melegíteni őket, mozogni sem tudtak, mint egy fadarab úgy feküdtek.
Na végre előkerült a kutya is, sajnos egy másik társaságában. Aki már két hete itt kóborol. Most kifigyelte, hogy üres a kert, hát beköltözött. Rút mint a bűn, ráadásul nőstény –hamarosan én leszek az ivartalanított kutyák védőszentje, már annyi nőstény kutyát megtámogattam…- és el kéne zavarni, mert semmi szükség rá. Épp egy hete kint az utcán kapta el az egyik tyúkomat, de akkor rákiáltottam és elengedte. Végül is a hétvégén egyet sem evett meg, pedig megtehette volna (de jó, már az érdekében kampányolgatok magamnál).
Tyúkok szétszéledve, kimentem megszámolni őket, nagy nehezen előjött tíz. Már lemondtam a többiről, de aztán elkezdtek a hangomra -meg a kukorica hangjára, amint az etetőben koppan- előszállingózni, megvannak mind, pedig már nem reménykedtem. Két tyúkot a ládában találtam meg szétterülve, nem semmi baj, ezek már megint kotlani akarnak, jól kivettem őket, ne hülyéskedjenek már velem.
Most egy darabig nem utazunk, azt hiszem…
Itt lesznek a fotók - majd valamikor dél körül, mert persze a fényképező is lemerült - de legalább megvan.
A macskák már jól vannak - bent a meleg lakásban, de jó... már csak az egyéves támadásait kéne túlélniük.
A nőstény rettenet...