Miért van kakas a templom tornyán?
2011. szeptember 16. írta: Rosa Rugosa

Miért van kakas a templom tornyán?

Bevallom, nem tudtam, azt hittem csupán díszítőelem, de utánakérdeztem és kissé elszégyelltem magam a tudatlanságom miatt. Mármint Péter sztorija megvolt, csak épp nem tudtam a templomhoz kötni. Nem vagyok járatos vallás ügyben, kakast eddig református és evangélikus templomon láttam.

Péter a tizenkét apostol egyike volt, nevét minden írás elsőként említi az apostolok közül. A legbuzgóbb tanítványa volt Jézusnak, s amikor Jézus azt mondta neki, hogy meg fogja őt tagadni, akkor Péter így szólt: "Ha mindnyájan megbotránkoznak is tebenned, én soha meg nem botránkozom."  Erre felelte neki Jézus :"Azt mondom néked, ezen az estén, míg a kakas kukorékol, háromszor fogsz engem megtagadni."

"Péter ezalatt kint ült az udvaron. Odament hozzá egy szolgáló leány, és így szólt: "Te is a galileai Jézussal voltál." Ő azonban tagadta mindenki előtt, és ezt mondta: "Nem tudom mit beszélsz." Mikor pedig kiment a kapuba, meglátta őt egy másik szolgálóleány, és ezt mondta az ott lévőknek: "Ez a názáreti Jézussal volt" Ő ismét tagadta, mégpedig esküvel: "Nem ismerem azt az embert" Kis idő múlva az ott álldogálók mentek oda, és így szóltak Péterhez: " Bizony, közülük való vagy te is, hiszen a kiejtésed is árulkodik rólad." Akkor átkozódni és esküdözni kezdett: "Nem ismerem azt az embert." És nyomban megszólalt a kakas. Péter visszaemlékezett Jézus szavára, aki azt mondta neki: "Mielőtt megszólal a kakas, háromszor tagadsz meg engem" Aztán kiment onnan, és keserves sírásra fakadt."
/Máté 26,69-75/

 Következzen néhány kép a tornyon ülő kakasokról:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első képen Hódmezővásárhely református templomának, a másodikon a Szarvas evangélikus templomának tornya látható.

Képek innen: www.revizoronline.com/hu/cikk/1514/rembrandt-peter-tagadasa-szepmuveszeti-muzeum-nincs-lehetetlen/

www.cultris.com

www.newjság.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr443185061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.