Csirkék és kamillák
2017. április 27. írta: Rosa Rugosa

Csirkék és kamillák

kamilla.jpg

Kedves Rosa Rugosa!

Sokat olvastam a blogodat, mikor belevágtam a baromfitartásba. Nagyon sok infót innen gyűjtöttem, amiért nagyon hálás vagyok!
Most azonban én szeretnék megosztani egy örömteli tapasztalatomat.
A héten, kedden reggel arra lettem figyelmes, hogy a 3 hetes csibéim (amiket itthon keltetőgépben keltettem) csöndben gubbasztanak szinte kivétel nélkül.
Teljesen tanácstalan voltam... A székletük nyálkás, nyúlós volt és a begyükből nem ment tovább az eledel, szerda reggel is még mikor megtapintottam tele volt mindnek. 
Mivel nem igen volt változás - nem ettek és nem is ittak -, minden honlap azt írta, hogy itt a vég, azt mondtam, hogy egyet még megpróbálok:
Gyanakodtam, hogy az emésztőrendszerrel lehet a baj. Én, ha a gyerekeim betegek, milyen természetes gyógymódot szoktam alkalmazni? 
Föléjük tettem az Infralámpát, hiszen össze voltak bújva, mint akik fáznak és az arcüreggyulladásra is azt használjuk - baj nem lehet belőle...
Főztem kamillateát és 2 óránként - fáradtságot nem kímélve - fecskendővel itattam őket.
Sőt volt egy csibe, amit a földről úgy vettem fel, hogy ennek már vége. Lógott mindene, élettelen volt. Odaadtam a kislányomnak, hogy vigye ki, mert ez már elpusztult. Azt mondja, még egy kicsit szerinte él és tényleg nyitogatta, de már amolyan agonizálva a csőrét. Na, mondtam, ezen ne múljon, adtam neki is kamillateát és a reakciói még meg voltak, nyelte. Nem telt bele kis idő, már tartotta a fejét. Így betettem a többi közé. Most már nem tudom megmondani, hogy melyik volt. :)
A mai napon még egyik másik picit bágyadt, de már jó étvággyal esznek és isznak. 
A kamillateát még rendületlenül adom nekik, de már az itatójukba és almaecetet is teszek a vízbe.
Azért írom le mindezt, mert sehol sem olvastam - lehet, hogy az én bénaságom -, és biztosan örül neki más is, ha megmentheti természetes gyógymóddal az állatait.
Üdvözlettel:
Annamária

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr1112457997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása