Ezt a levelet nemrég kaptam. Őszintén megörültem neki, mert pont tegnap este jött el az idő, hogy Kicsi Rigó magára hagyta szó szerint is értendő gyermekeit, akik egyedül éjszakáztak az istállóban. Óvta, védte őket és nem vezetgette fölöslegesen veszélyes helyekre a kis csapatot. Igazi mintaanyának bizonyult aki tanította, gondozta és épségben felnevelte a kis csibéket.

Kedves Rosa!

Nagy élvezettel követem a blogodat egy ideje, ha lesz kertes házam, én is szeretnék néhány szép kis tyúkicát.
Kicsi Rigó és a családja nagyon szimpatikus, felolvastam anyukámnak a róla szóló posztjaidat, és ő megosztott velem néhány csatkai bölcsességet, amiket ezennel továbbítok Neked. (Csatka egy kis zsákfalu a Bakonyban, ott lakik a nagymamám, egy életnyi tyúkos és állatos tudás birtokosa).
Rigó "röjtökbön költő" tyúk:), relatíve ritkának számít az ilyesmi, csatkai nagymamámnál csak egyszer fordult elő. Az anyai ösztönei, a viselkedése tipikus az olyan tyúkok között, akik eltitkolják hogy csibéik lesznek. Anyukám is azt mondta, hogy ezeket a kis tyúkokat kedvelték a leginkább faluhelyen, mert a csibéikkel való viselkedésük "emberibb" és okosabb volt, mint egy átlag tyúk anyasága. Hátrányuk viszont az, hogy ha a gazdaasszony csibéket akart, annyi tojást pakolt a kotló tyúk alá, amennyit csak ellepett, és ezt ugyebár egy titokban röjtökön ücsörgő tyúkkal nem lehetett elkövetni:).
A másik dolog, hogy a vizet a szárnyasoknak mindig alacsony lábasokba rakta ki a nagymamám, és minden lábasban egy-egy baromi nagy kő is volt, akkora, amekkora csak belefért. Gyerekként azt hittem, hogy azért, hogy az állatok ne rúgják fel, de nem: így nem tudnak a kiscsirkék belefulladni az itatóba, nem férnek bele, épphogy csak a fejük.
A kotlósokra a nagymamám lyukas vékát borított: ez megakadályozta azt, hogy a többi tyúk a kotlós alá oldalról benyúlkálva bántsa a tojásokat.
Ennyi okosságot tudtam meg, amit arra érdemesnek gondolsz, megoszthatod a többiekkel is a blogodban.

Üdvözlettel:
Judit