Még mindig a hideg...
2012. február 08. írta: Rosa Rugosa

Még mindig a hideg...

Maradok még ennél a témánál, mert hogy eddig ilyesféle tapasztalatom nem volt a tyúkokkal és ki tudja, mikor lesz még egy ilyen havas és hideg tél. Aminek én egyébként nagyon örülök, szeretem a telet, a havat meg még inkább - főleg, hogy ha megunom a kinti létet bejöhetek a jó meleg házba és gyorsan dobok a tűzre. Szombat reggelre leesett az első hó. És csak esett, csak esett, most már késő este van, amikor ezeket a sorokat írom és még mindig esik.

Reggel szórtam ki a pipiknek kaját (a földre szoktam már, nem tálba), hát, kicsit csipegettek, aztán valahogy nem láttam őket. Egyébként tettem most mindkét ólba 2-2 etetőt (ez nálam a négerbarna legolcsóbb teszkó műanyag virágláda), meg egy önitatót. Kimentem megnézni, merre vannak. A VIP társaság a lóistállóban volt (Szarumán, a kakas, a kis kendermagos, meg a kopasz tyúkjaim), a többiek a két tyúkólban kuksoltak a hatalmas kupac szalmán. Úgy tűnt, nem nagyon szeretika havazást. A vízből, amit vittem nekik ímmel - ámmal ittak, inkább a havat csipegették, majd mindegyiknek tiszta hó volt a csőre. Szinte egész nap az ólban kuksoltak, így oda pakoltam be nekik kaját, mert láttam nem sok kedvük van előtörni. Azért pár elsettenkedett a tojóládáig és négy, azaz négy darab tojással gazdagabbak lettünk. Azt kell észrevennem, hogy a tyúkjaim tojástermelését valóban jobban visszaveti a sötét -mármint a rövid nappalok-, mint a hideg. A tyúkokat egyébként maga a hó, ha csak a földön van és nem az égből hullik alá, nem zavarja túlzottan. Annyira tetszett az egyik! A tojóláda ugye a tyúkólon kívül van nálunk, az egyik tyúk a szakadó hóban szépen beleült a tojóláda mellett álló betonkeverőbe, hogy ott várja ki a sorát, mivel mindkét rekesz foglalt volt. Sajnos a gépem épp le volt merülve, úgy hogy nem tudtam lefotózni.

Egyébként nagyon aggódtam, hogy mi lesz velük ebben a hidegben valamelyik nap már a -20 foknál jártunk és itt nálunk eddig szinte végig, napközbe is -8, -10 fok volt (szép havasak az utak). Eszembe jutott, hogy amikor még kicsi gyerek voltam és a nagymamámmal elutaztunk a dédihez télen, akkor esténként melegítettek hatalmas köveket a sparhelten és azt tették be az ágyba a dunyha alá az ágy lábrészéhez, így melegítve fel az ágyat. Lehet a tyúkok is örülnének neki... hehe.

Azt olvastam, hogy ilyen hidegben lefagyhat a tarajuk, meg az állebenyük a hidegtől, ezért érdemes valami zsírosabb krémmel bekenni. Szarumánt még csak elkapnám, na de a kis dzsungelharcos kommandós japánok elfogására semmi remény. Azt hiszem marad az eddigi gyakorlat, azaz felhívom a figyelmeteket a veszélyre, meg hogy hogy is kéne csinálni, én meg bízok a jó szerencsében. (Lásd, milyen az ideális tyúkól -jól befűthető a tyúkok által, ülőrudak, stb., az enyém meg kissé szellős, meg ülőrúd sincsen... és sorolhatnám...) Úgy tűnik elég jól bírják a hideget. Csak nehogy úgy járjanak, mint a cigány lova, ugye, aki mire megszokta volna az éhezést, megdöglött. De csak nem. Mondjuk érdekes, hogy amint bejött ez a nagy hideg és adtam a kaját nekik, az első amit megettek a napraforgó volt.

Nálatok milyen az idő és hogy bírják a tyúkok?

A bejegyzés trackback címe:

https://tyukudvar.blog.hu/api/trackback/id/tr974066773

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigigombas 2012.02.12. 14:47:25

először is szeretnék gratulálni a tyúk udvarodhoz ,szép sok színű több fajtájuk állományhoz egyszer talán nekem is lesz ilyen.az én tyúkjaim bent az ólban fagyoskodnak ,a tojás termeléssel még várnak ,öreg házilag keltett állományom van az idén megvárom a kotlási szezont a kotlósokat meg ültetem a többi meg ugrik a lábosba apropó ilyen udvarból szeretnék a kotlósok alá tojást venni.

Edit123 2012.02.13. 21:27:24

Szia. A tyúkól építése kapcsán akadtam a blogodra, bár kicsit még odébb lesz nálunk, de olvasgatlak. Anyum vidéken lakik, sajna egyedül mrdt, én meg egyre sírűbben járok le. Minden hétvégén ott vagyok. Hát náluk nem ólak vannak, sajna, hanem tákolmányok. Barátnőmék paticsfalból építettek ólat, nagyon jó lett.
Most csak annyit akartam írni, hogy nálunk az egyik kakasnak megfgyott a taraja, kicsit feketés lett, de nem az egész fgyott le. Amolyan "rózsás" tarajú, s az egyik "szirom" feketedett el. Na majd valahogy teszek fel képet.
Szia
Edit

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.02.14. 16:28:35

@Edit123: Üdv a tyúkudvarban!:)
Olyan érdekes ezt a fagyás, nem tudom, mitől függhet, hogy melyiknek lesz baja, melyiknek nem.
Nálunk mind túlélte, pedig voltak itt nagyon hideg éjszakák, biztos hogy volt pár nap, amikor a hőmérséklet -20 és -25 között volt.
Várjuk a képet!:) Ha sikerül feltenned.
De ha gondolod, elküldheted a címemre is aztán kiteszem.

A paticsfal az a vályog, ugye?
Azt hiszem pár poszt erejéig ráállok még a tyúkólépítésre, találtam pár jó tervet, majd azokat közölgetem lassan.

Edit123 2012.02.14. 22:34:51

Elküldöm a paticsflról amit találtam, perse majd ha lejutok barátnőmékhez, csinálok képet.

valyog.uw.hu/b2.htm#A paticsfal

De van még ott több érdekesség is.

A kakasról meg hétvégén készítek képet.
Szia, puszi. :)

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.02.15. 11:08:37

@Edit123: Kíváncsian várom!:)
Meg gondolom az olvasók is.:)

Edit123 2012.02.20. 21:48:25

Szia!
CSináltam képeket, elküldeném, a címed, ha jól látom, az anyukablog@gmail.com ?

csíra 2012.02.21. 00:07:12

Szia! Jó olvasni, hogy ilyen lelkes vagy, és hogy mennyire szereted az állataidat :)
Bár még nem olvastam végig a blogot, de a bejegyzésben látható ólban nem látok ülőt, amit minél hamarabb pótolnod kellene, mert ilyen hidegben a szalma is átvizesedhet, a felfázás pedig veszélyes számukra is. És persze alapvetően a tyúkok ülőn szeretnek aludni.

De hogy a témához is szóljak :) A tyúkoknak a hideg nem igazán probléma, a szél sokkal inkább, mert felborzolja a tollazatukat, és befúj alá a hideg. Nekünk négy tyúkunk -14 fokig kint alszik, ha esik, ha fúj, ha havazik! Szó szerint! Kint alszanak az ól feletti tuja ágain. Eleinte nagyon féltettem őket, de úgy voltam vele, hogy ők tudják, hogy mit csinálnak. -15 foknál, életükben először, bent töltötték az éjszakát a tyúkólban a többiekkel. -14 foknál azonban már kimentek újra a sötét hideg éjszakába...

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.02.21. 07:51:43

@Edit123: Igen, oda írhatsz és küldheted a képet is!:)
@csíra: Igen, az ólban nincs ülő, de igyekszem pótolni, úgy is át kell rendezni az egészet.
Jó fej tyúkjaid vannak, nálunk is akad pár másként gondolkozó.:)

csíra 2012.02.21. 09:33:28

Érdekes, hogy a kopasznyakú kakasok találták ki, hogy ők majd oda jól felrepülnek (3,5 méter magasan van az ág), a magyar tyúkok tőlük tanulták el. A kakasokat azóta levágtuk, de a tyúkok kitartanak, ebből gondolom, hogy jól érzik ott magukat, és nem a többiek utálták ki őket az ólból.

Azt olvastam (és tapasztaltam), hogy a nagy meleg sokkal veszélyesebb számukra, mert nem tudják magukat könnyen lehűteni, csak pihegnek az árnyékban, nyitott szárnyakkal és tollakkal. Úgy lehet segíteni rajtuk, ha a kutyák technikájához hasonlóan biztosítjuk számukra, hogy a földbe/homokba beleássák magukat és a föld hűtse őket (ez persze csak árnyékban fog működni).

korenka 2012.02.21. 16:34:22

A szomszédasszonyomnak is vannak tyúkjai. Azok is felröpdösnek a fára, alig bírja levadászni őket. Fél, hogy átmennek a szomszédba (közel van a fa a kerítéshez. Ő vagdossa a szárnyikat. Tényleg ez a megoldás erre a problémára, vagy létezik szelídebb megoldás is?

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.02.22. 09:16:26

@korenka: Jobbat én se nagyon tudok, gondolom senki nem akar 5m magas kerítést építeni.:)
Most én is le fogom vagdosni a szárnytollaik végét, mert az enyémek meg állandóan előrejönnek és itt ücsörögnek a teraszon.
Meg jön a jóidő, nem szeretném, ha a gyerekek egész nyáron tyúkszaros homokozóban játszanának.:)

korenka 2012.02.23. 10:38:20

Ajánlottam a férjemnek, hogy készítsen hálót az egész kifutó fölé. (vannak néha meredek ötleteim) Erre finoman elküldött melegebb éghajlatra... Nálunk sok az egerész ölyv is, ami még a lányom törpe pincserére is rárepült, szóval kicsit féltem ettől is a tyúkokat. Nálad előfordult már ilyen?

Rosa Rugosa · http://tyukudvar.blog.hu/ 2012.02.23. 15:04:23

@korenka: Épp a télen történt, valami fura rikácsolást hallok, nézem, egy héja elkapta az egyik fiatal tyúkomat. Kimentem és egy jól irányzott dobással felé hajítottam egy téglát -én az állatbarát:D. Akkor a héja felröppent a kerítésre, a tyúk elfutott, mit látok, a héja beleakadt a drótkerítésbe, ugyanis egy karabiner volt a lábán. Ott vergődött, de a közelébe nem mertem menni... Szerencsére a mezőőr, akit felhívtam, az tudta kié lehet és érte jött.
Nálunk inkább a kóborkutyák tizedelték a csirkéket - mert a hülye csirkék átrepültek a kerítésen, ki az utcára.:)

zsuzsi_buvar 2012.03.27. 20:25:15

@Rosa Rugosa: egy baratnom a kinott gyerekagy racsaibol csinalt ulot a tyukonak, nem panaszkodtak, csak egy otlet :)

zsuzsi_buvar 2012.03.27. 20:27:57

@korenka: A szarnyvagdosas nem faj am a tyuknak. Csak az egyikrol kell levagni, minden vedles utan ismetelve. En az elso 8 repulotoll veget vagom, ugy 10 centit, ahol meg nincs benne er. Az egyik meg ezzel egyutt is siman felrepul masfel meterre, de nem gyakran.
süti beállítások módosítása