A múltkor még izgatott voltam, hogy mi lesz az anyáskodni vágyó tyúkommal (mint említettem, saját két kikelt csibére jutott három kotlós), de az élet pár nap alatt is fel tud borítani mindent. Pénteken nem voltam otthon, éjjel értünk haza. A tyúkok már az ólban voltak természetesen, csak rájuk kellett csuknom a vaksötétben az ajtót. Reggel amikor kiengedtem őket, a kis sárga csibe már nem élt -pedig ő volt az erősebb a kettő közül.

Sebaj, egy még maradt. Na nem sokáig. Arra meg az egyik kakas lépett rá, amikor egy hatalmas kóborkutya feltűnt a kertben, aztán az összes tyúk menekülőre fogta. Szegényen már láttam, hogy nem lesz jó vége, sántikált, feküdt sokat és a kotlós alá bújt, de vasárnap reggel már ő sem élt.

A két kotlós teljesen kikészült, ott járkáltak körülötte egyfolytában, meg ücsörögtek a megszokott helyen, nagyon sajnáltam őket.

Az, amelyiknek eredetileg a kiscsibéket vettem volna eddigre már megnyugodott és visszaállt a tyúkok közé.

Na mindegy, azért kinéztünk a piacra. Naposcsibe nem volt, nagyobbat meg nem akartam venni, hamarosan úgy is megérkeznek az előneveltek és így legalább nem keverednek a fajták majd össze-vissza. Viszont akartam venni kislibát. Gondoltam kettőt hazaviszünk. A múltkori kettő sajnos nem élt túl egy kutyatámadást - a mi kutyáinkét. Amikor megkérdeztem, mennyi a liba -volt vagy négy darab, abból egy már alig élt-, azt mondja nekem a nő, ezerötszáz. Gondolom látta a dobozt a kezemben, meg a cuki gyerekek a tudatlan félvárosi anyukával, aminek látszom, tehát ezek úgy érzem erősen befolyásolták az eladót a csillagászati helytelen árképzésben. Nagyon utálom, ha hülyének néznek ezért szó nélkül otthagytam. Egy hónapja ugyanott mindenki 700 és 850 forintos áron árulta a libákat, az sem olcsó, állatvásárban még olcsóbb. Ilyentől akkor sem vennék, ha utánam futna. Szóval a piacról üres kézzel tértünk haza, csibeprojekt felfüggesztve, végül is két kiscsibe halála árán elég sokat tanultam, hogy mit kéne máshogy (nagyon sok mindent) csinálnom. Ha legközelebb elkotlik valamelyik tyúk, sokkal figyelmesebb leszek. Nagyon sajnálom a két kicsit. Olyan jó volt nézni, ahogy a kotlósok terelgették, tanítgatták és melengették őket. Teljesen megható volt. Amint a kikelt tojás nélkül maradt tyúkom is, amit mindig felvettem és kivittem az istállóból. Szomorúan és szó nélkül csak hagyta magát. (Nem is bírtam megállni, hogy kicsit megsimogassam.)

De a liba azért még tervben van.